Nagy az öröm Újpesten, miután a lila-fehérek az azerbajdzsáni 3-1-es vereség után, a visszavágón 4-0-ra kiütötték a Neftcit, így az Európa Liga következő fordulójában a Sevillával mérkőzhetnek meg. A magyar klub edzője, Nebojsa Vignjevic a DIGI Sport híradójának azt mondta, a spanyol csapat egy másik nívót képvisel, de az exújpesti Enisz Bardi példája is mutatja, hogy a Megyeri útról is el lehet jutni a La Liga szintjére.

 – Úgy érzem, a mostani sikerünk után senki nem állíthat meg minket, talán meg sem állunk a döntőig. Komolyra fordítva, a Sevilla egy másik szintet képvisel, mi pedig most megnézhetjük, mire megyünk egy olyan csapat ellen, amelyet máskor csak a tévében látunk vasárnaponként.

Egykori játékosunk, Enisz Bardi eljutott a spanyol ligáig, ahol nagyon sikeres, azaz látható, hogy vannak futballisták, akik innen is bekerülhetnek jó csapatokba. Sokat tanulhatunk a Sevilla ellen, egyúttal igyekszünk megragadni az esélyt, és legalább itt, ebben a stadionban megpróbálunk elérni valamit.

– Ha lesz egy szép mérkőzésünk, az már elég lesz a számomra – nyilatkozta a Sport 24-nek Nebojsa Vignjevic.

Kívülről könnyednek tűnt az Újpest, de ettől még kőkeményen kellett küzdenie a sikerért a Neftci ellen.

 – Nem volt könnyű meccs, talán a lelátóról könnyű volt nézni, de a játékosok számára ez egy roppant nehéz találkozó volt. Úgy láttam, az ellenfél kissé meglepődött a játékunkon, mert az első mérkőzésen nem voltunk jók. A futballistáim minden kérésemet tökéletesen végrehajtottak, gratulálok nekik, hogy elérték ezt a győzelmet – tette hozzá az Újpest vezetőedzője.

Az újpesti futballisták csapatkapitánya, Litauszki Róbert az idegenbeli vereség után nekiesett klubja menedzsmentjének – többek között – a szürreális utazás és az elintézetlen vízumok miatt, a visszavágón most éppen ő kezdte meg a gólgyártást.

 – Én már nem szeretnék az Azerbajdzsánban történtekkel foglalkozni, annak a sztorinak vége. A mostani volt a valódi játékunk, száz százalékot kiadtunk magunkból, és boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk a következő körbe.

Bojan Sankovic a meccse bombagólját szerezte.

Felfoghatatlan, amikor a hálóba csapódott a labda, alig hittem a szememnek, hiszen nem jellemző rám, hogy ilyen csodás gólokat rúgjak. Remélem, a Sevilla ellen is lőhetek egy hasonlót – ha már egyszer sikerült, könnyebb újra megpróbálni, én pedig így is fogok tenni

– ígérte a montenegrói futballista.

 – A körülmények nagyon sokat számítanak, ez is befolyásolta a játékunkat, de csütörtökön megmutattuk a csapat erejét, hogy így is tudunk futballozni. Szerintem úgy játszottunk most, ahogyan abbahagytuk a bajnokságot. Úgy gondolom, ha ezen az úton haladunk tovább, akkor ismét eredményesek leszünk – fogalmazott a harmadik gól szerzője, Zsótér Donát.