Új igazolást jelentett be az Újpest - hivatalos

Befutott a nigériai játékos, akit hazájában már beharangoztak.
Dudás Gábor 2017. június 6., kedd 12:30
Befutott a nigériai játékos, akit hazájában már beharangoztak.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 6., kedd 12:30

 Az Újpest FC kedden délután bejelentette, hogy - korábbi hírünknek megfelelően - szerződtette Obinna Nwobodót. Az 1996-ban született új játékost a nigériai Enugu Rangers csapatától igazolták, ahol 44 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt 9 gólt szerzett és 10 gólpasszal szolgálta ki társait. A fiatal tehetség támadó középpályásként szeret leginkább pályára lépni.

 

Nwobodo 2015-ben U20-as Afrika-kupát nyert, ahol a torna elődöntőjében, Ghána ellen gólt is szerzett. A korosztályos válogatott mezét eddig 5 alkalommal húzhatta magára, kétszer eredményes is volt.

- Szeretnék élni a lehetőséggel, amit az élettől kaptam, hogy az Újpest FC csapatához igazolhattam. Szeretnék küzdeni, és küzdelmemmel előrébb segíteni ezt a nagymúltú csapatot, hogy trófeákat nyerhessünk. Hiszek benne, ha keményen dolgozunk a következő szezonban, szurkolóinkat igazán boldoggá tudjuk tenni – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a közeli terveiről Obinna.

Átigazolások
Újpest
Stronati érkezett
Igaznak bizonyult korábbi értesülésünk: Patrizio Stronati a lila-fehérekhez igazolt a Puskás Akadémiától.
FTC, DVTK
Acolatse
Úgy tudjuk, döntő jelentőségű volt, hogy a támadó a zöld-fehéreket preferálta a kérők közül.
DVTK
Acolatse a Puskásban?
Az Öltözőn Túl szerint Elton Acolatse a Puskás Akadémia játékosa lehet, amennyiben a DVTK támadója nyitott a klubváltásra. A 30 éves holland iránt a felcsútiak kedvezőbb ajánlatot tettek, mint korábban az FTC.
Tovább az összes átigazoláshoz