A PSG egy vagyont fizethet az Újpestnek egy játékos miatt

Remek idényt tudhat magának Enis Bardhi, aki nyáron igazolt a spanyol Levante együttesébe. A játékos hamar csapatot válthat, hiszen a hírek szerint a francia PSG figyeli a futballistát.
admin 2017. október 23., hétfő 22:34
Remek idényt tudhat magának Enis Bardhi, aki nyáron igazolt a spanyol Levante együttesébe. A játékos hamar csapatot válthat, hiszen a hírek szerint a francia PSG figyeli a futballistát.
Szerző: admin 2017. október 23., hétfő 22:34

A sport.fr a spanyol Superdeporte információira hivatkozva azt közölte, hogy a hétvégi Levante – Getafe mérkőzésen ott ült a lelátón a PSG két megfigyelője is, hogy Jefferson Lerma és az Újpest egykori játékosa, Enis Bardhi játékát figyeljék.

A francia csapat a télen szeretné megerősíteni a középpályáját, így került szóba a Levante jó formában lévő játékosa. A 22 éves futballista idén már három gólt is szerzett új csapatában, esetleges átigazolásával pedig az Újpest sem járna rosszul.

Egy korábbi cikkünkben jeleztük, hogy a játékos szerződésében egy 25 millió eurós kivásárlási záradék is helyet kapott, amit a PSG csapatának valószínűleg nem lenne akadály kifizetni. A macedón játékos azonban úgy igazolt el Magyarországról, hogy továbbértékesítése esetén az Újpest 10%-ot megkap a transzfer értékéből, így amennyiben a PSG januárban Bardhi mellett döntene, úgy a lila-fehér együttes is jelentős bevételt könyvelhetne el.

Átigazolások
Légiósok
Tajti Mátyás
A román élvonalban szereplő FK Csíkszereda hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette Tajti Mátyást.
DVSC
Yacouba Silué
Másfél év után távozhat Yacouba Silue, a DVSC elefántcsontparti csatára, aki az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapott a hajdúságiaknál.
DVSC
Fiatalok hosszabbítottak
A DVSC meghosszabbította Egri Imre, Kohut Máté és Tercza Gergő szerződését, míg Patai Dávid a többiekhez hasonlóan profi szerződést kapott - mindannyian rendszeresen meghívót kapnak az U-válogatottakba.  
Tovább az összes átigazoláshoz