Pintér az Újpest kulcsemberével erősítene - a klub külföldre adná el

Külföldre szívesebben értékesítené a klubja, mint az NB I-be a csapat középpályását.
Budai László 2017. május 29., hétfő 13:35
Külföldre szívesebben értékesítené a klubja, mint az NB I-be a csapat középpályását.
Szerző: Budai László 2017. május 29., hétfő 13:35

A csakfoci.hu információi szerint Pintér Attila szívesen látná az Újpest válogatott középpályását, Balogh Balázst. A ballábas játékos korábban nála debütált a magyar válogatottban, a szakvezető pedig örömmel vinné őt az élvonalba visszajutott Puskás Akadémiához.

A játékosnak még egy év van hátra a szerződéséből (amely tavaly opcióval automatikusan meghosszabbodott), és értesüléseink szerint az Újpest vezetése sem zárkózna el attól, hogy értékesítse a középpályást, bár elsősorban nem az NB I-be, hanem külföldre engednék el megfelelő ajánlat esetén.

Balogh Balázs egyébként a derbi után az M4-en adott nyilatkozatában érintette az újpestiek idei szezonját, amelyben kifejezte azt, érződött, hogy a lila-fehérek sehova nem tartottak egész évben, ami azt vetíti elő, hogy a középpályás sem maradna mindenáron a Megyeri úton, ha nem lesznek nagy változások.

Balogh évek óta alapembere a lila-fehér klubnak, az idei szezonban 26 meccsen lépett pályára.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz