Mint ismeretes, a mögöttünk hagyott fordulóban rendezték a 224. Ferencváros-Újpest rangadót (1-0). A találkozót megelőzően az eredetileg kiadott összeállítások szerint a két héttel ezelőtt az Újpesthez igazoló Kire Ristevski is bemutatkozott volna, de ez elmaradt – helyette Litauszki Róbert játszott.

Az esettel kapcsolatban az Újpest kedden délelőtt a közösségi oldalán adott ki közleményt, amely szerint a 27 éves védő játékengedélyével adódtak problémák.

Az MLSZ részéről technikai hiba, a mi részünkről pedig emberi mulasztás történt (rossz engedélyt nyomtatott ki a szövetség, amit nem vettünk észre időben). Az előbbiek miatt a mérkőzés előtt nem tehettünk mást, mint megváltoztattuk a kezdőcsapat felállását.” – olvasható a lila-fehérek közleménye.

Közzétette: Újpest FC (hivatalos) – 2018. október 2., kedd

Természetesen magát a helyettest, Litauszkit is meglepte a váratlan döntés.

(…) Ristevskinél valami adminisztratív probléma volt, nekem meccs előtt szóltak 10 perccel, hogy én fogok játszani. Én csak beugró voltam ezen a mérkőzésen, ami mondjuk úgy, hogy nem volt egyszerű feladat számomra. Fejben helyre kellett azt tennem, hogy a mester nem számított rám egy ilyen fontos mérkőzésen. Úgy gondoltam, hogy megérdemelném, hogy én játsszak, és meg is tettem mindent érte. Számomra csalódás volt, hogy a mester így döntött, nekem ezt nem volt könnyű megemészteni – mondta a korábban a rutinos védő a csakfoci.hu-nak.

Interjú: Az Újpest legkomolyabb igazolása átélte a Dzsudzsák-szindrómát is