Fotó: ujpestfc.hu

Leekensnél mutatkozott be a belga válogatottban, most Újpestre igazolt - hivatalos

A negyedik kerületiek új igazolása korábban pályára lépett a francia, a belga és a holland élvonalban is, 2019 októbere óta viszont nem volt csapata.
Nyikes Zoltán 2021. március 1., hétfő 18:32
Fotó: ujpestfc.hu
A negyedik kerületiek új igazolása korábban pályára lépett a francia, a belga és a holland élvonalban is, 2019 októbere óta viszont nem volt csapata.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 1., hétfő 18:32

A csakfoci.hu még január elején jelezte, hogy próbajátékon vesz részt a negyedik kerületieknél a 2-szeres belga válogatott szélső középpályása, Yassine El Ghanassy, akinek a szerződtetésére végül csak most került sor - jelentette be az újpesti klubhonlap hétfő délután.

A mindkét szélen bevethető labdarúgó 18 évesen mutatkozott be a belga élvonalbeli KAA Gent első csapatában, ahol később még összesen 173-szor lépett pályára, többek között Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Ligában is. Ezt követően megfordult a holland Heerenveen, a belga KV Oostende, a francia első osztályú Nantes és a szaúdi Al-Raed együtteseinél is, 2019 óta viszont nem volt csapata, így most szabadon igazolhatóként csatlakozott az újpestiekhez.

A belga utánpótlás-válogatottakat követően a felnőtteknél 2011-ben két felkészülési találkozón is pályára lépett Georges Leekens szövetségi kapitány ideje alatt.

– Először is szeretném üdvözölni a szurkolókat, hálás vagyok, hogy az Újpestre szerződhettem! Remélem, hogy jó helyen végzünk majd a bajnokságban és sikerül elérnünk majd minden kitűzött célt… például azt is, hogy a kupában döntőt játszhassunk. Igyekszem majd a lehető legtöbbet nyújtani és teljes erőbedobással megszolgálni azt a bizalmat, amit a csapat belém fektetett – nyilatkozta a klubhonlapon El Ghanassy.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kazincbarcika
Válogatott csapatkapitány érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-be feljutó Kazincbarcika, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.
Videoton FC Fehérvár
Spanyolországba igazol a fiatal tehetség
A Csakfoci információi szerint Babos Bence is a Mérida AD-ban bizonyíthat, a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatán keresztül.
ZTE
20 éves kapus jött
A ZTE szerződtette testvércsapata, a Nafta Lendava 20 éves kapusát, Žan Mauricio Lalovićot.
Tovább az összes átigazoláshoz