EKL: A Basel tükörsima, kettős győzelemmel búcsúztatta az Újpestet

Az Újpest 4-0-ra kikapott a Basel otthonában a Konferencia Liga selejtezőjének 3. fordulójában, a párharc visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
Csakfoci Admin 2021. augusztus 12., csütörtök 21:23
Az Újpest 4-0-ra kikapott a Basel otthonában a Konferencia Liga selejtezőjének 3. fordulójában, a párharc visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. augusztus 12., csütörtök 21:23

Az első öt percben a Basel beszorította az Újpestet, de ez a svájciak részéről nem mutatkozott meg nagy helyzetekben. Az első lehetőség a lila-fehérek előtt adódott a 10. percben. Ekkor Csongvai indította Pauljevicet, aki betört a tizenhatoson belülre, majd 12 méterről lőtt, középre tartó lövését Linder védte lábbal. Nem kezdett megilletődötten a magyar együttes, amit a svájci teniszlegenda, Roger Federer is konstatálhatott a bázeli klub nagykövetével, Marco Strellerrel.

A svájciak a félidő feléhez érkezve egyértelműen veszélyesebbé váltak, ennek megfelelően a 21. percben megszerezték a vezetést: Stocker ment el a balszélen, indította Espositót, aki külsővel középre tekert és az érkező Males Antonovot megelőzve közelről már nem hibázott. Az Újpest részéről a gólszerzéshez legközelebb Croizet járt, aki a játékrész lefújása előtt a rövid alsó mellé lőtt. Nem úgy, mint a másik oldalon Stocker góljával kétgólosra növelte csapata előnyét.

Fordulás után az Újpest előtt sorjáztak a lehetőségek. Az 53. percben Tallo lerázta magáról a védőket, 13 méteres lövését Linder szögletre tolta. Pár perccel később az aktívan játszó Croizet próbálkozását blokkolták a svájci védők. A lila-fehérek mentek előre becsülettel a szépítő gólért, ehhez képest a hazaiak szerezték az újabb találatot: Esposito verte át Diabyt, centerezésére Cabral érkezett és két méterről Pajovic kapujába talált.

Az utolsó tíz percben sem álltak meg a házigazdák, előbb Stocker centerezését vágta ki Diaby, majd Cabra hagyta le Koutroumbist, a kapujából kifutó Pajovic órási bravúrral védett. A 4-0-s végeredményt a csereként beállt Petretta állította be, így a Basel 6-1-el összesítéssel jutott tovább a következő körbe, ahol a svéd Hammarby IF-el találkozik.

Európa Konferencia Liga-selejtező, 3. forduló

Basel-Újpest 4-0 (Males 21., Stocker 47., Cabral 70., Petretta 90.)

A meccs minden fontos pillanata itt!

Basel: Lindner - M. Lang (Lopez 84.), Comert (Petretta 78.), F. Frei, Pelmard - Quintilla (Xhaka 69.), Kasami - Esposito (Sene 84.) - Males (Palacios 69.), Cabral, Stocker

Újpest: Pajovic - Kastrati, Koutroumbis, Abdoulaye - Pauljevic (Simon K. 59.), Onovo, Antonov - Csongvai (Bjelos 67.), Croizet, Mitrovic (Katona 75.) - Tallo (Szakály P. 75.)

Továbbjutott a Basel 6-1-es összesítéssel.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Nem lesz nagy mozgás
"Lesz valamennyi változás a keretben, de nem sok" - fogalmazott Révész Bálint tulajdonos a szon.hu cikke szerint.
Légiósok
Callum Styles
Napokon belül döntést hozhatnak a Sunderlandnél a magyar válogatott Callum Stylesról.
Csapatot találhat
Sztanyiszlav Csercseszov
A Fradi korábbi vezetőedzője minden bizonnyal az orosz első osztályban veszi át az egyik csapat irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz