Kitiltások, szigorúbb rendszer jöhet

A lila-fehérek közleményben írtak az őszi büntetéshalmaz következményeiről, valamint arról, hogy milyen változások várhatóak a stadionban a huliganizmus elleni fellépés érdekében.

“Mindenek előtt azzal kezdjük, hogy klubunk az összes lila-fehér mérkőzés alkalmával, minden hazai és nemezközi irányelvi kötelezettségnek eleget tett, eleget tesz és eleget is fog tenni a jövőben, hiszen valljuk, hogy az erőszak és a másokat megbotránkoztató verbális incidens soha nem nyerhet teret a stadionban és annak környékén egyaránt. Az UEFA, a FIFA és az MLSZ erre vonatkozó összes jogi eszközével kiállunk ezen véleményünk és álláspontunk mellett,

éppen ezért senkit nem érhet váratlanul a jövőben, hogy aki a futballpályára és annak környékére oda nem illő viselkedést tanúsít, hosszú ideig nem látogathatja majd az Újpest FC mérkőzéseit (akár hazai, akár vendégszereplés esetén). Az elmúlt időszak sajnálatos következménye, hogy klubunk kénytelen volt lefolytatni a szükséges eljárásokat, majd kitiltani a csapatunk mérkőzéseiről a renitens személyeket.

Határozatainkat mindenek előtt az igazi fanatikusaink, szurkolóink, támogatóink és a labdarúgást körülvevő közeg védelme érdekében hoztuk meg. Természetesen akkor lennénk a legboldogabbak, ha a jövőben nem kellene ilyen intézkedéseket hozni, ugyanakkor a biztonság és a kellő fellépés a rasszista rigmusok – vagy épp a huliganizmus – ellen mindennél fontosabb.

Ezért is kezdeményeztünk október végén a Magyar Labdarúgó Szövetségénél és egyéb fórumokon egy szigorúbb rendszer kidolgozását. Bízunk benne, hogy a további megfelelő hátteret és támogatást egyaránt megkapjuk az ilyesfajta cselekedetek futballpályák környékéről történő teljes mértékű kiszorítása érdekében.

Meggyőződésünk, hogy ezzel a lépéssel azokat a sportbarátokat és sportszerető embereket segítjük és támogatjuk, akik szeretnék magukat jól- és nem utolsó sorban biztonságban érezni minden Újpest FC mérkőzésen.”

Kárpótolják a zártkapus meccsek miatt a bérleteseket

Az Újpest FC a zártkapus büntetések miatt pórul járt szurkolók felé is tett egy gesztust.

“Az elmúlt időszak sajnálatos következménye, hogy játékosainknak a 2017/2018-as bajnoki szezon őszi idényében a kilenc hazai mérkőzésből ötöt zárt kapuk mögött, üres lelátók előtt kellett játszania a Szusza Ferenc Stadionban. Azon kedves és szeretett szurkolóink, akik szeretnék magukat jól és biztonságban érezni legendás otthonunkban, mintegy maroknyi csoport folyamatos, szüntelen és szándékosan a klubnak ártani akaró, megbotránkoztató viselkedése miatt kellett távol maradniuk a lila-fehér stadionunktól. Klubunk vezetése a mai napon úgy döntött, kárpótolja bérleteseit, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Az őszi bérlettel rendelkezők a zárt kapus mérkőzésekkel arányosan, olcsóbban vehetik majd meg a 2017/2018 szezon tavaszi félévére szóló bérleteiket” – írja a klubhonlap.

A kedvezményes árakról bővebben itt!