Balajcza: "Nem szabad maradnom Újpesten" - már megvan az új csapata

Az Újpest kapusa szerint személyes konfliktusa senkivel nem volt, de edzője nem közölte szakmai okait annak, miért nem számít már rá. A kapus szívesen búcsúzna a Fradi ellen, a jövő héten pedig kiderül, hová igazol 11 év után.
Dudás Gábor 2017. május 25., csütörtök 9:00
Az Újpest kapusa szerint személyes konfliktusa senkivel nem volt, de edzője nem közölte szakmai okait annak, miért nem számít már rá. A kapus szívesen búcsúzna a Fradi ellen, a jövő héten pedig kiderül, hová igazol 11 év után.
Szerző: Dudás Gábor 2017. május 25., csütörtök 9:00

Balajcza Szabolcs 11 év után távozik Újpestről. A rutinos hálóőr a Digi Sport "Reggeli Start" c. műsorában beszélt búcsúja lehetséges okairól és arról, mit hozhat számára a jövő.

- Ez azért benne volt a levegőben ebben az évben. Féléve fogalmazódott meg bennem, hogy nem maradok, vagy nem szabad maradnom Újpesten. Azt látni lehetett, hogy ennyi idősen nem nagyon férek bele ebbe a koncepcióba, itt fiatalok játékosok kapnak szerepet, őket versenyeztetik, 37 évesen én már ebbe nem férek bele – mondta csütörtökön a kapus.

De hogy a szakmai, fiatalítási érvek mellett emberi konfliktus is belejátszott-e a helyzet kialakulásába, arról a kapus így nyilatkozott.

- Én nem kritizáltam senkit a klubnál, sem a klubvezetést, sem a vezetőedzőt, legfeljebb azt, ami Újpesten zajlik, amivel nem értettem egyet, de ez az én véleményem volt. Néha kritikus hangot ütöttem meg, de személyében sem az elnök urat, sem a vezetőedzőt nem támadtam. Nem hiszem, hogy az edzőnek ez nem tetszett volna, lehet, hogy úgy látta,. hogy a mellettem lévő kapusok jobban teljesítenek, és őket kell védetni. Nem beszéltünk erről, de emiatt nem neheztelek és nem is neheztelhetek rá, mert a profi világban van ilyen, ő egy ilyen típusú edző, aki nem beszél annyira a játékosokkal. Lehet, én voltam eddig elkényeztetve azzal, hogy az edzők beszélgettek velem. Vignjevic ilyen típuső edző, nem kérte ki a véleményem, mással is ilyen volt.

Mint ismeretes, Nebojsa Vignjevic a Haladás elleni, 2-1-re megnyert bajnoki és Balajcza 300. találkozója után mondta el a kamerák előtt, riporteri kérdésre válaszolva, hogy a hálóőr aligha marad majd Újpesten.

- Én ezt nem akartam kimondani így a nyilvánosság előtt, amíg nincs vége a bajnokságnak, elég fontos mérkőzésünk van a hétvégén, ezzel nem akartam még foglalkozni, ne én, hanem az Újpest legyen a középpontban a Ferencváros elleni derbi előtt, de ha már a vezetőedző feldobta a labdát, akkor le kellett ütni.

Balajcza fiatal kollégája, Banai Dávid sérülése miatt került a kapuba a Haladás ellen, talán így csúszott le annak a lehetőségéről, hogy a Fradi ellen ünnepelhesse 300. meccsét a liláknál.

- Igazából pénteken derült ki, hogy védeni fogok, Banai Dávid nem tudta vállalni a játékot. Nem tudom, a vezetőedző azt mondta, hogy nekem akarta adni az utolsó meccset, ezt nem lehet tudni…fogalmam sincs, én védek-e a derbin, Dávid jól van már, edzett már a héten. Szeretnék védeni, de a legfőbb cél az volt, hogy a 300 meccs meglegyen, ez megvan, de nagyon szép lenne egy derbivel búcsúzni.

 

Balajcza össze is foglalta az elmúlt évét, de visszatekintett az azt megelőző tízre is, miközben arról is nyilatkozott, hogy miért kerülhetett ki sokszor a kapuból és mi vezethetett a távozásához szakmailag.

- Lehet, hogy alacsony vagyok, lehet, hogy magas vagyok, lehet, hogy öreg vagy lassú vagyok, nem tudom, nem látok bele, az edző milyen típusú kapust akar. Azt, hogy a bravúrjaim mellett vannak hibáim is, a vezetőedző nem mondta, lehet, hogy a közönségtől kaptam ilyen kritikát, de mutassanak olyan kapust, akinek nincsenek hibái. (…) hullámzónak láttam az idei teljesítményem, de a média és a szurkolók is csak a felszínt látják, mélységében nem látnak bele a dolgokba, de nem is kell szerintem. Egy focistának is lehetnek gondjai, de nekünk a pályára kell kivinni azt a teljesítményt, amit a nézők látnak. Nem tudom, jót tett-e nekem, hogy kivettek-betettek a kapuba, rámrakták, levették rólam a kapitányi karszalagot, védtem öt meccset, aztán két hónapig nem voltam a keretben sem. Szerintem ez egy bizalmi poszt, ha egyet-kettőt hibázik, nem biztos, hogy ki kell venni a kapuból, ez az én véleményem, lehet, hogy ez is rányomta a bélyegét erre az idényre. Tíz év szerintem jó volt, voltak persze hibák is, de sok szakember azt mondta, hogy egyenletes teljesítményt tudtam nyújtani. Ez az egy év volt, ami ilyen ingadozó volt, előre is vetítette, hogy talán váltanom kell. Sokan 2-3 évente váltanak csapatot, lehet, hogy nekem is jól jött volna már korábban az új impulzus, de büszke vagyok erre a tíz évre Újpesten.

És hogy hol folytatja a kapus? Korábban többek között az NB II-be feljutott ETO-t is emlegették kérőjeként.

- Olyan szerződésajánlatot kaptam, ami 40 év fölé viszi a pályafutásomat aktív kapusként, majd meglátjuk. Jelenleg nem írtam még alá sehova, de ha a másodosztályban kell védenem, az sem degradálna, csak legyenek célok a csapatnál. Úgy volt a hét elején, hogy bejelentjük a dolgot, de picit még csúsztatjuk, mert nem így akartam én ezt bejelenteni. Most a Fradi-meccs a fontos. A jövő héten sor kerülhet a bejelentésre.

Balajcza szerint a külső okok (költözés, FIFA-eltiltás az átigazolásoktól) mellett az alábbi tényező is közrejátszott az Újpest erősen rapszodikus szezonjában.

- Szerintem az állandóság hiányzott ebből a csapatból, szinte minden meccsen máshogy álltunk fel, volt olyan, aki belső védőként kezdett, de centerként fejezte be a meccset. Az állandóság sok csapatnál eredménnyel is párosul, mi viszont kevesen voltunk, sokszor fel kellett forgatni a csapatot, szerintem két meccsen nem játszottunk ugyanabban az összeállításban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz