Szurkolói invázió: Két NB I-es bajnokin is teltház lesz a hétvégén

A Honvéd-Videoton mérkőzésre az összes jegy elkelt, a Diósgyőr-Debrecen összecsapáson pedig a hazai tikettek fogytak el már hétfőre mind egy szálig.
Budai László 2017. május 22., hétfő 18:41
A Honvéd-Videoton mérkőzésre az összes jegy elkelt, a Diósgyőr-Debrecen összecsapáson pedig a hazai tikettek fogytak el már hétfőre mind egy szálig.
Szerző: Budai László 2017. május 22., hétfő 18:41

A Honvéd hivatalos honlapján tette közzé, hogy a szombati, Bp. Honvéd - Videoton OTP Bank Liga mérkőzésre minden jegy elkelt, így a hátralévő napokon és a meccs napján már nem nyitnak ki a Bozsik Stadion pénztárai. Pedig az előzetesen meghirdetett tikettek után további helyeket szabadított fel a kispesti klub, de már ezek a jegyek is mind elkeltek, mindenesetre a vártnál még több hazai és vendégdrukker is a helyszínen lehet.

Nemcsak Kispesten óriási a várakozás, hanem Diósgyőrben is. A miskolci klub a dvtk.eu-n számolt be arról, hogy a Vasas elleni meccshez hasonlóan a Debrecen ellen is telt ház lesz Mezőkövesden, hiszen a hazai szektorokba értékesíthető belépőjegyek több mint öt nappal a kezdő sípszó előtt, hétfőn 16 órakor elfogytak.

A hétvégi fordulóban tehát két teltházas összecsapást biztosan rendeznek. Előbbin a bajnoki cím, utóbbin a bennmaradás a tét.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz