NB I: Szivics már vasárnap kirúghat valakit - így látták az edzők

Horváth Ferenc szerint olyanok voltak, mint az edzéseken: idegesek. Doll nem érezte, hogy meg tudnák nyerni a meccset.
Budai László 2017. február 25., szombat 20:13
Horváth Ferenc szerint olyanok voltak, mint az edzéseken: idegesek. Doll nem érezte, hogy meg tudnák nyerni a meccset.
Szerző: Budai László 2017. február 25., szombat 20:13

FTC-Videoton 0-0

Thomas Doll (FTC): - Az első félidőben nem játszottunk rosszul. Taktikailag és a védekezés területén jól hajtottuk végre a feladatunkat, akkor a Videotonnak egy esélye sem volt. Az átütőerő azonban hiányzik. Túl kevés az, amit támadásban a saját stadionunkban mutatunk. A második félidőben az akcióink hektikusak voltak. A Videoton azért akkora nyomást nem helyezett ránk, hogy hektikusnak kellett volna lennünk. Nem volt olyan érzésem, hogy egy tiszta akcióval meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést. A játékosok a védekezésben és a középpályán jól dolgoztak, de támadásban ez kevés.

A Fradi trénere a Kleinheisler és Djuricin közötti elfajult vitáról is beszélt – kattints!

Henning Berg (Videoton): - Az első félidő nem az a szint volt, amely elvárható a csapattól. A második kicsit jobban nézett ki, de valóban, ez most nem volt annyira jó mérkőzés. A Ferencváros azonban jó csapat, ez is hozzátartozik a mai mérkőzéshez. Nagy mérkőzés következik a Honvéd ellen is, de az Újpest és a Fradi elleni is az volt. Meg szeretnék nyerni a bajnokságot, ahhoz pedig ilyen nagy mérkőzések kellenek.

Paks-Mezőkövesd 5-0

Csertői Aurél (Paks): - Kellett egy kis szerencse is a mérkőzéshez, illetve kapusunk jó teljesítménye. Igaz egyszer kellett védenie, de az nagyon fontos volt. Utána végig mi irányítottuk a mérkőzést. A gól az gól, mindegy, hogy pontrúgásból szerezzük, vagy sem. De voltak a játékban is lehetőségeink, nem is egy. Persze nincs ekkora különbség a két csapat között, fogalmazhatok úgy, hogy nekünk ma minden bejött. Gratulálok a srácoknak, szenzációs meccset játszottak! (paksifc.hu)

Szivics Tomiszláv (Mezőkövesd): - Egy következő szerződésben ki fogom kötni, hogy soha többé nem irányítok csapatot a Paks ellen. Akárhogy, akármit csinálok, ez van. Három szöglet, három gól. Gratulálok a paksiaknak, mert megérdemelték a győzelmet. Az első ziccert mi csináltuk, de nem rúgtuk be, erre válaszként kaptunk három gólt. Lesz egy pár játékos, akik ezek után nem fognak játszani, lehet olyan is, akit már holnap eltanácsolok. Az NB I egy komoly bajnokság, ahol komoly munka folyik, komolytalan embereknek nincs helyük benne. (paksifc.hu)

 

Honvéd-DVSC 1-0

Marco Rossi (Honvéd): - Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahogy vártuk. Erős testalkatú magas játékosokból áll a Debrecen, próbálták ezt kihasználni, sok felívelt labda volt. Viszont ebből jól felkészültünk, meg kell dicsérni a védelmet, sok párharcot nyertünk. Taktikailag jó mérkőzést játszottunk, több helyzetünk volt. A cserék megfeleltek a mérkőzés alakulásának. 3-5-2-ben kezdtünk, majd 4-3-3-ra álltunk át. Dark beállásával már három valódi csatár rohamozta a Debrecen kapuját és ezzel a felállással nyíltabb lett a mérkőzés. Az utolsó percig küzdöttünk. Dark jól szállt be, Eppel fontos gólt szerzett. Kemény mérkőzésen, megérdemelt győzelmet arattunk.  (honvedfc.hu)

Leonel Pontes (DVSC): - Nehéz mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen. Nem véletlenül állnak az első helyen. A Honvéd játékosai már régóta együtt játszanak, mi a csapatépítés fázisában vagyunk jelenleg. A csapat küzdött, jó hozzáállással játszottak a játékosok. Az első félidő kiegyenlített volt, mindkét csapatnak voltak lehetőségei gólszerzésre. Amikor a Honvéd cserélt és beállt a csatár, akkor nagyon nehézzé vált a mérkőzés. A mérkőzés végén egy egyéni hibánkból gólt tudott szerezni az ellenfél. Most elvesztettük a három pontot, de a csapatban ennél több a potenciál a jövőt illetően. (honvedfc.hu)

Diósgyőr-MTK 2-3

Horváth Ferenc (Diósgyőr): - Ugyanolyan idegesen kezdtük a mérkőzést, mint ahogy az egész héten edzettünk. Ennek az lett az eredménye, hogy az elején kaptunk egy gólt. Utána szép lassan átvettük az irányítást, és megszereztük a vezetést is. Nem éreztem még a második félidőben sem az MTK-ban, hogy ezt a mérkőzést meg tudnák fordítani, de rúgtak egy gólt. Mi hiába támadtunk, egy jól eltalált szabadrúgásból a győzelmet is megszerezték. A lehetőségeink megvoltak az egyenlítéshez, és akár a győzelmet is megszerezhettük volna, de ma sajnos a védelmünk gólképesebb volt, mint a csatársorunk. (dvtk.eu)

Tamási Zsolt (MTK): - Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Mindkét gárda megérdemli a kézfogást, mert rendkívül izgalmas, változatos, magas hőfokú mérkőzést játszottunk. Ez nem volt meglepetés számomra, mert véleményem szerint az egész tavaszi szezon erről fog szólni a tabella elején és a végén is. A második félidőben akarati tényezőkben olyat tudott a csapat hozzátenni a mérkőzéshez, ami hozta a sikert. (dvtk.eu) 

Haladás-Újpest 0-2

Mészöly Géza (Haladás): - Csapatom jól küzdött, a korai, nagy hibából szerzett gól sem fogott meg bennünk. Voltak helyzeteink, igaz ezek nem voltak százszázalékos ziccerek voltak. Nem mondhatom, hogy nem tett meg mindent a csapatom ma, de a lényeg, hogy ez a teljesítmény nem volt elég az Újpest ellen, egy ilyen kaliberű gárda ellen ennél több kell. A második félidőben rendben volt a védekezésünk, a vendégeknek nem voltak helyzetei. Ezért is bosszantó, hogy a végén még egy gólt kaptunk. Ami Calventét illeti, ma nem tudta azt nyújtani, amit az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken láttunk tőle. (haladas.hu)

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - A mai nap a közönség egy igazán küzdelmes összecsapást láthatott, mind a két együttes óriásit harcolt, emiatt azonban kevés helyzet volt a kapuk előtt. Jókor lőttük az első gólt, a Haladás próbált nyomást gyakorolni ránk, azonban álltuk a sarat, és a hosszabbításban a második találattal eldöntöttük a három pont sorsát. Heris támadójátékára azért volt szükségünk, mert Perovic már nem tudta sokáig tartani elöl a labdát, belga labdarúgónk pedig régebben szerepelt már csatárként, így az ereje és a sebessége miatt jó megoldásnak bizonyult.” (ujpestfc.hu)

Vasas-Gyirmót 1-1

Michael Oenning (Vasas): - Nehezen találtuk meg a mérkőzés ritmusát az első félidőben, részben amiatt is, mert ez volt az első mérkőzésünk itt Újpesten, szoknunk kell a pályát. A múlt heti találkozónk elhalasztása pedig megnövelte a ránk nehezedő nyomást. A félidő folyamán volt időszak, amikor kicsit elvesztettük a fonalat, ebben az időszakban jött a gyirmótiak találata. A második félidővel viszont elégedett vagyok, szinte végig az ellenfél térfelén voltunk, sikerült is megszereznünk az egyenlítő gólt. Volt egy-két sajátos esemény a mérkőzés alatt, amit majd az okosabbaknak kell megítélniük. A döntetlent el kell fogadnunk. Készülünk a keddi kupatalálkozóra. (vasasfc.hu)

Urbányi István (Gyirmót): - Megközelítőleg olyan mérkőzést játszottunk, amelyre számítani lehetett a Vasas FC ellen. Az volt a tervünk, hogy a Bebeto - Novák páros egy kicsit felőrölje a Vasas védelmét és így a második félidőben kontrából is eredményesek legyünk. Ahhoz ugyanis, hogy győzni tudjunk, mindenképpen kellett volna még egy gólt szereznünk. A kontra lehetőségeink meg is voltak a fordulás után, de ezeket sajnos nem tudtuk elég pontosan lejátszani. A Vasas ellen pedig egy rúgott góllal nagyon nehéz nyerni, mert kiváló csapat és az eredményei tudatában nyugodtan is futballozhat. A kapott gólunk előtt viszont érthetetlen volt a számunkra, hogy az ápolása után, Bebeto miért nem mehetett vissza hamarabb a pályára. (gyirmotfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz