A Vidi után a Puskás Akadémiát is megvádolták: "Megtiltották, hogy a támadó román válogatott legyen"

A korosztályában kiemelkedő tehetségnek tartott Tamás Nándor kapcsán is felmerült a román sajtóban, hogy klubja "kényszeríti rá" a magyar válogatottságot.
Csakfoci Admin 2019. október 12., szombat 16:36
A korosztályában kiemelkedő tehetségnek tartott Tamás Nándor kapcsán is felmerült a román sajtóban, hogy klubja "kényszeríti rá" a magyar válogatottságot.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 12., szombat 16:36

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a román sajtó szerint Rus Adriánt azért száműzte a Vidi a második csapatához, mert ő igent mondott a román válogatott hívására. A vádakat a székesfehérvári klub közleményben, a játékos pedig nyilatkozatban cáfolta, majd Rus be is mutatkozott hazája nemzeti csapatában tétmérkőzésen, minek eredményeképp elvesztette annak a lehetőségét, hogy kettős állampolgár lévén a továbbiakban a magyar válogatottat képviselje.

A gsp.ro ugyanakkor újabb "románellenes akcióról" számolt be: cikkük tanúsága szerint a 2000-es születésű, szintén magyar-román kettős állampolgár Tamás Nándornak megtiltotta a Puskás Akadémia, hogy keleti szomszédunk utánpótlás-válogatottjában szerepeljen.

A portál szerint a játékos megkapta a román U19-es válogatott meghívóját, ám a felcsúti klub jelezte az illetékeseknek, hogy fiataljuk a továbbiakban magyar színekben szeretne szerepelni.

Tamás Nándor egyébként tétmeccsen még nem szerepelt román mezben, összesen két barátságos mérkőzésen lépett pályára az U18-asoknál, legutóbb 2017 decemberében - ekkor már a Puskás Akadémiával szerződésben állt. A 18 éves szélső jelenleg Csákváron szerepel, az idei szezonban 5 meccsen 2 gól és 2 gólpassz a mérlege, míg a felcsúti csapatnál 9 NB I-es mérkőzésen 1 gólt jegyzett.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz