Urblík József a 2018-as nyári átigazolási időszakban lett a Puskás Akadémia FC játékosa, s nemrégiben egyezett meg a klubbal szerződésének meghosszabbításáról. A 23 éves labdarúgó Hornyák Zsolt irányítása alatt is alapembernek számít, eddig tizenhat bajnokin négy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez – ezek számok magasabbak is lehetnének, ha az őszi szezon második felében nem bajlódik lábközépcsont-sérüléssel – olvasható a Puskás Akadémia hivatalos oldalán.

– „Nagyon örülök, hogy végre tudtam gólokat szerezni, hiszen az előző idényben mindössze egyszer találtam be. Most már négynél járok, és még nincs vége a bajnokságnak, legalábbis remélem. Szerintem a csapat nagyon jól összeállt, jó játékosok alkotják a keretet, és az edzői stáb is nagyszerű munkát végez. Sajnos a kupából kiestünk egy buta gól miatt, de bízom benne, hogy a bajnokságban a végelszámolásnál ott leszünk az első háromban” – adott rövid összegzést a szezonról a Ferencváros elleni 4–1-es győzelmünk során duplázó felvidéki származású játékos.

Urblík a koronavírus-járvány miatti szünetben is becsülettel teszi a dolgát, s egyelőre az önkéntes karantént is jól viseli, bár nagyon fájdalmasan érinti, hogy noha családja közel lakik a magyar határhoz, személyesen nem találkozhat szeretteivel.

– „Ki lehet bírni. A legrosszabb, hogy nem tudok hazamenni sem a szüleimhez, sem a menyasszonyomhoz, akinek sajnos nincs magyarországi lakcímkártyája, így otthon ragadt.

Szlovákiában már csak a nagyobb cégek üzemelnek, a kisebbek szinte mind bezártak, akárcsak az iskolák – azt is hallottam, előfordulhat, hogy nem fejezik be a bajnokságot. Természetesen a foci is nagyon hiányzik, de lelkiismeretesen készülök, megkönnyíti a dolgomat, hogy David Vanecekkel és erőnléti edzőnkkel, Egon Kunzmann-nal egy helyen lakunk. Arról, hogy csapatszinten mikor edzhetünk, játszhatunk újra, fogalmam sincs. Egyelőre nem tehetünk mást, elvégezzük az előírt feladatainkat és várjuk, mikor lesz a folytatás” – zárta a felcsúti középpályás.