A Puskás Akadémia bártfai születésű középpályása, Urblík József 2018 nyarán igazolt a felcsúti együtteshez, amelynél az első szezonjában 19 mérkőzésen lépett pályára, míg az előző idényben már 23 alkalommal kapott lehetőséget Hornyák Zsolt vezetőedzőtől. Az Európa Liga-selejtezőben induló csapat játékos az ujszo.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, mekkora ünneplést csaptak a bronzérem kiharcolását követően, és melyik meccse sikerült számára a legjobban.

– Hosszú volt… Felcsúton kezdtük, a klub sok alkalmazottja ott volt a Pancho Aréna melletti létesítményben – idézte fel az utolsó forduló utáni ünneplést Urblík. – Nagyjából hatvanan voltunk, mindenkivel együtt, aki bármilyen módon hozzájárult a sikerhez. Majd az egész csapat, a játékosok Pestre mentünk. Nagy ünneplés volt. Amikor visszajöttünk a kényszerszünetről, tudtuk, hogy van esélyünk.

Sokat edzettünk a karanténos időszak alatt, szerintem senki nem edzett annyit, mint mi.

Hála Istennek ezt sikerült a pályán is megmutatni. Bár elsősorban magunkkal foglalkoztunk, a Mezőkövesdet természetesen néztük, figyeltük, milyen focit játszanak. Tudtuk, hogy nincsenek túl jó formában, amióta visszajöttek a járvány után, úgyhogy bíztunk benne, hogy ott tudunk lenni a harmadik helyen. A szünet előtt a Mezőkövesd jó focit játszott, de a járvány után mintha már nem lett volna bennük annyi erő, úgy tűnt, mintha valami elfogyott volna náluk. Mindenféleképpen ott akartunk lenni az európai kupaporondon, csapatszinten elég jók vagyunk arra, hogy ott lehessünk.

A 23 éves játékos kiemelte, hogy 23 bajnokin négy gólt lőtt, ebből a szempontból elégedett a saját teljesítményével, persze azért lehetett volna több is, de a lényeg az, hogy a csapat harmadik tudott lenni.

– Tavaly augusztusban a Fradi ellen (4-1) Felcsúton, amikor sikerült két gólt szereznem, az kimagaslik a többi közül. Pedig nem is játszottam a meccs elejétől, mert volt egy kisebb sérülésem. A 23. percben álltam be, és sikerült a Fradi ellen két gólt szereznem, ami fantasztikus – folytatta Urblík, aki kitért arra is, mi várható a folytatásban és meddig szól a szerződése. – Korábban augusztusig szólt, de februárban hosszabbítottam újabb két évvel, 2022-ig biztosan maradok a Puskásnál. A bajnokság vége után két hét szabadságot kaptunk, július 13-án kezdjük a felkészülést. Nem hosszú a szünet, de ha ránézek a bronzéremre, az kárpótol érte.