Ezekkel a gólokkal verte a Puskás Akadémia a Dinamót - videó

A Puskás Akadémia Szécsi Márk és Madarász Márk góljával fordította meg az Európa Ligában majd tavasszal is szereplő Dinamo Kijev elleni edzőmérkőzést.
Budai László 2018. február 6., kedd 10:55
A Puskás Akadémia Szécsi Márk és Madarász Márk góljával fordította meg az Európa Ligában majd tavasszal is szereplő Dinamo Kijev elleni edzőmérkőzést.
Szerző: Budai László 2018. február 6., kedd 10:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A felcsútiak szép eredményt értek el felkészülési találkozón, hiszen 3-2-re nyertek a kijevi Dinamo ellen. Az összecsapás után a két főszereplő nyilatkozott a klubhonlapnak, de az alábbi videón a gólok is megtekinthetők:

- Hála istennek, sikerült betalálnom, és gólpasszt is adnom – kezdte Szécsi. - Ilyen csapat ellen nagyszerű érzés játszani, hiszen az ellenfelünk még az EL-ben is szerepel.

Jó volt megtapasztalni, hogy nem sok különbség volt a két együttes között. Nyertünk is, ez is mutatja, hogy sikerült felszívni magunkat, és egy ilyen komoly csapatot is meg tudunk verni.

Madarászt több poszton is bevetheti Pintér Attila vezetőedző, a játékos a középpályán mindenhol jól érzi magát.

- Ez a támadó középpályás poszt nem idegen tőlem, inkább ennek mondom magam, mint védekezőnek. De úgy érzem, az utóbbit is jól meg tudom oldani. Jól halad a csapat a felkészülésben, mindenképp készen állunk majd az első tétmeccsre - mondta Madarász.

Átigazolások
DVTK
Takács marad, Tamás mehet
A boon.hu információi szerint az egyszeres válogatott Tamás Márk külföldön folytathatja pályafutását, ugyanis arab klubtól van iránta érdeklődés. Úgy tudják, NB II-ben is Takács Péter irányítja majd a DVTK-t.
FTC
Keane-t a Slovan akarja
Komoly jelöltek a Slovan vezetőedzői posztjára: Robbie Keane is felkerült listára.
Puskás/Csákvár
Kooperáció
A Csákvár a következő idényben is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel az NB II-ben, azaz továbbra is kölcsönjátékosokkal, és kooperációs szerződéssel segítik az NB II-es csapatot a felcsútiak.
Tovább az összes átigazoláshoz