Az NB I 23. fordulójáig összesen 28 piros lapot osztottak ki a játékvezetők. A legtöbbször – négy alkalommal – a Videoton játékosait büntették, a legtöbbet azonban a Mezőkövesd futballozott emberhátrányban (91 perc).

A Debrecen egyáltalán nem játszott emberelőnyben, de a Paks, a Vasas és a Balmazújváros is csak perceket, utóbbi két együttes azonban egy-egy gólra így is képes volt. Az Újpest az egyetlen csapat, amelyből az idei szezonban eddig nem állítottak ki játékost.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy emberelőnyben és hátrányban mire mentek a csapatok.

A Ferencvárosnál látható, hogy az előnnyel azonnal élnek, 21 perc alatt 3 gólt is lőttek így. Hátrányban is jók, érezhető a kontraszt a nemzetközi kupához képest. Amíg a dán Midtjylland ellen bő egy félidő alatt 4 gólt kaptak, az NB I-ben hátrányban nem kaptak, de rúgtak egyet.

Érdekesség, hogy Diósgyőr emberelőnyös meccsei beindul a gólözön: elöl és hátul is, átlagosan negyedóránként esik egy gól, amikor a miskolciak tízen vannak a pályán. 104 emberfóros perc alatt négy gólt szereztek, de kaptak is hármat.

Ahogy írtuk, az Újpestből még senkit nem állítottak ki, de az előnyükkel viszont éltek, 72 perc alatt két gólt is szereztek így.

A Honvéd meccsein is szinte garantált a 10-15 percenkénti gól, ha a bajnok előnybe vagy éppen hátrányba kerül. 62 percnyi emberhátrányos perc alatt 6 gól is született (4 kapott, 2 rúgott), míg 46 percnyi emberelőnynél 3 gól esett (2 szerzett, 1 kapott).

A Honvéd mellett még a Puskás Akadémia és a Haladás az a csapat, amely emberelőnyben játszva is tudott gólt kapni, viszont csak a Puskás az egyetlen, amelynek emberfórban negatív a mérlege, ők csak kaptak, de nem rúgtak gólt 10 ember ellen.

Az egyik legdurvább adat a Mezőkövesdé, ők 10 emberrel is három gólt tudtak szerezni.

A Videoton kétszer is játszott kettős emberhátrányban – igaz, általában csak perceket -, de mindkétszer megúszták kapott gól nélkül 9 emberrel.

Alábbi összeállításunkban azt vizsgáltuk meg, hogy az NB I-es csapatok mennyit játszottak emberelőnyben, illetve emberhátrányban és ezeken a mérkőzéseken, hogyan szerepeltek:

Ferencváros:

3 piros lap, 62 perc emberhátrányban – 1 szerzett gól

21 perc emberelőnyben – 3 szerzett gól

Videoton:

4 piros lap, 59 perc emberhátrányban – 2 kapott gól

21 perc emberelőnyben – 0 szerzett gól

Újpest:

0 piros lap, 0 perc emberhátrányban

72 perc emberelőnyben – 2 szerzett gól

DVSC:

2 piros lap, 50 perc emberhátrányban – 1-1 szerzett és kapott gól

0 perc emberelőnyben

Paks:

2 piros lap, 30 perc emberhátrányban – 3 kapott, 1 szerzett gól

3 perc emberelőnyben – 0 szerzett gól

Honvéd:

3 piros lap, 62 perc emberhátrányban – 4 kapott és 2 szerzett gól

46 perc emberelőnyben – 2 szerzett, 1 kapott gól

Diósgyőr:

3 piros lap, 5 perc emberhátrányban – 1 kapott gól

104 perc emberelőnyben – 4 szerzett gól, 3 kapott

Mezőkövesd:

2 piros lap, 91 perc emberhátrányban – 3 szerzett és 2 kapott gól

25 perc emberelőnyben – 2 szerzett gól

Vasas:

3 piros lap, 44 perc emberhátrányban – 3 kapott gól

13 perc emberelőnyben – 1 szerzett gól

Puskás Akadémia:

2 piros lap, 3 perc emberhátrányban – 0 kapott gól

43 perc emberelőnyben – 1 kapott gól

Haladás:

2 piros lap, 17 perc emberhátrányban – 0 kapott gól

45 perc emberelőnyben – 1-1 kapott és szerzett gól

Balmazújváros:

2 piros lap, 38 perc emberhátrányban – 1 kapott gól

2 perc emberelőnyben – 1 szerzett gól