Paks: Korábbi utánpótlás-válogatott csatárt szerződtettek – hivatalos

A Paksi FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Kaposvár korábbi U21-es válogatott támadója, Ádám Martin a tolnaiaknál folytatja pályafutását.
Csakfoci Admin 2020. július 10., péntek 18:15
A Paksi FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Kaposvár korábbi U21-es válogatott támadója, Ádám Martin a tolnaiaknál folytatja pályafutását.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 10., péntek 18:15
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Ádám Martin a Paksi FC idei harmadik nyári igazolása. A szegedi nevelésű játékos még fiatal korában, 2009-ben került a Vasashoz, majd 2019 januárjában igazolt Kaposvárra, ahol a nemrég zárult idényben harminc meccsen lépett pályára, öt gólt szerzett és hat gólpasszt jegyzett.

- Nem tagadom, izgatottan és egy kis drukkal magamban érkeztem, hisz’ tudom, milyen klubhoz igazoltam, ahol immáron tizenöt éve csak magyarok játszanak az első osztályban. A klubvezetők által felvázolt jövőkép nagyon tetszett, tehát egyértelműen a Paks mellett döntöttem - mondta a klubhonlapnak Ádám, aki három évre kötelezte el magát új csapatánál.

- Mindenképpen szerettünk volna a csatárposztra is igazolni, Martin pedig az elmúlt egy évben a Kaposvár legjobb játékosa volt. Sok sikert kívánunk neki Pakson - nyilatkozta a papírok aláírását követően Haraszti Zsolt ügyvezető.

Olvastad már?
NB I: Újabb igazolás, megvan a Paks negyedik nyári szerzeménye
Az NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette az előző szezonban a Kaposvárt erősítő Nagy Richárdot.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Csíkszereda
Szakítás Szabóval
Hivatalossá vált, hogy a Csíkszereda és Szabó István útjai elválnak egymástól.
Tovább az összes átigazoláshoz