A Paks "csendes gyilkosa”: Innen is el lehet jutni a válogatottig

Papp Kristóf most már huzamosabb ideje a Paksi FC alapembere. A védekező középpályás azonban a gólszerzésben is jeleskedik és lépésről lépésre építette fel a karrierjét.
Privacsek András 2017. szeptember 19., kedd 15:43
Papp Kristóf most már huzamosabb ideje a Paksi FC alapembere. A védekező középpályás azonban a gólszerzésben is jeleskedik és lépésről lépésre építette fel a karrierjét.
Szerző: Privacsek András 2017. szeptember 19., kedd 15:43

3 meccsből 9 pont

Idegenben négy gólt szerezve győzött a hétvégén a Paks, amelyben ismét végig a pályán volt Papp Kristóf, a csapat kulcsembere.

- A Diósgyőr, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia elleni három meccsből 9 pontot terveztem be, ebből most megvan 3. Lehet, ez egy bátor becslés volt a részemről, de mivel sok pontot elvesztettünk a szezon elején, ezért itt az ideje, hogy elkezdjük a pontgyűjtögetést. A szezonnak úgy vágtunk neki, hogy szeretnénk túlszárnyalni az előző idény helyezését, erről én még most sem mondtam le. Nagyon nehéz volt megélni a gyengébb rajtot, mert igaz, hogy tavaly is így indultunk, de akkor nem is nagyon voltak helyzeteink, most viszont minden meccsen ziccerek sokaságát dolgoztuk ki, és általában az ellenfél szerzett vezetést, szinte az első helyzetéből. Talán Diósgyőrben megfordult a szerencsénk - mondta a védekező középpályás, aki a 2017-es naptári évben már hatszor is bekerült a csakfoci.hu forduló válogatottjába - legutóbb egy hete, a Videoton elleni fejes gólja után.

- Az idei szezonban ez volt a második gólom, az NB I-ben pedig a hetedik. Mindegyik pontrúgás után született, ez valahogy Pakson ragadt rám. Sokat gyakoroljuk az edzéseken, de ehhez az is kell, hogy tele van remek pontrúgókkal a csapat. Alapvetően is az a típusú játékos vagyok, aki szereti megcsinálni, amit az edzője kér tőle. Csertői Aurél bízik bennem, de Tököli Attila is sok hasznos tanácsot ad.

Papp Kristófot sokan afféle "csendes gyilkosként" aposztrofálják, aki mindig szinte észrevétlenül teszi a dolgát a pályán, rengeteget fut, sokat szerel, és közben gólokat is szerez.

- Ezt a jelzőt már nem először hallom, és bevallom, tetszik, mert ez tényleg én vagyok. Bár nem én vagyok a futókirály a csapatban - Bertus Lajost ebben nem lehet legyőzni -, de nagyon szeretek sokat futni, azokat a posztokat szeretem, ahol erre van lehetőségem. Csendes gyilkosként viszont az is fontos, hogy ne okozzak sérülést senkinek, próbálok mindig szabályosan szerelni, piros lapot nem is kaptam még. További fontos szempont számomra, hogy posztomból fakadóan van lehetőségem jó játékosokkal találkozni, ez olyan dolog, ami motivál. Sokkal szívesebben találom magam szembe például Gera Zoltánnal, vagy például Danko Lazovics ellen is élmény volt játszani. Sokkal nehezebb ugyan, de ellenük lehet igazán fejlődni, ami nekem célom.

"Nem mondtam le a válogatottságról"

Papp pályafutása egyébként láthatóan lépésről lépésre épült fel. Pár éve hívta a Debrecen is, de akkor nemet mondott, mert nem akart kihagyni lépcsőfokokat, a tervszerű fejlődésben jobban hisz.

- Amikor megszűnt a váci csapat, akkor próbálták elvinni onnan a tehetségeket, többen is a Lokihoz kerültek. Irántam is érdeklődtek - máshonnan is -, de többeken is csak azt éreztem, hogy egy fiatal játékos vagyok, aki ingyen megszerezhető egy megszűnt csapatból. Olyan hívásra vártam, ahol azt éreztem, tényleg terveznek velem. Gyirmót ilyen klub volt, Sisa Tibor nagyon akart. Oda már alapból úgy mentem, hogyha az NB I-ből hívnak, akkor feljebb tudjak lépni, minden nehézség nélkül. Az első évem után is voltak megkeresések, de úgy ítéltük meg, még kell egy év a másodosztályban. Jó döntés volt, mert utána hívott a Paks is, és éreztem, hogy azt a lehetőséget kell megragadnom. Az első 3-4 meccsen még kispadon ültem, ennyi idő kellett, hogy fel tudjam venni a ritmust. Utána meg is kaptam az esélyt, és mondhatom, hogy tökéletesen megtaláltam a számításaimat a klubnál. Csak magyar játékosokra építve próbálunk minden évben előrelépni, pedig a 12-es mezőnyben rendkívül kicsik a különbségek a klubok között, tényleg csak nüanszokon múlnak helyezések. Fiola Attila és Böde Dániel példája is mutatja, hogy Paksról kikerülve is el lehet jutni a válogatottig, nekem is ez az álmom. Még korosztályos szinten is csak bő keretig vittem, de nem mondtam le arról, hogy egyszer meghívjanak a nagyokhoz is.

Címkék: #Paks #Papp Kristóf
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz