A Paks csapott le a Videoton bajnok játékosára - hivatalos

A zöld-fehérek hosszú távú szerződést kötöttek a fehérváriakat elhagyó Fejes Andrással.
Budai László 2018. január 24., szerda 16:28
A zöld-fehérek hosszú távú szerződést kötöttek a fehérváriakat elhagyó Fejes Andrással.
Szerző: Budai László 2018. január 24., szerda 16:28

A Paks hivatalos honlapján jelentette be, hogy három és fél éves szerződést kötött a Videotonnal korábban bajnoki címet szerzett, de a fehérváriakat most télen elhagyó Fejes Andrással.

- Több klub is megkeresett az ajánlatával, de én a Paksi FC-t választottam - mondta Fejes a Paks honlapjának. - Ennek oka, hogy már jó ideje, szinte évek óta tárgyalásokat folytattunk Haraszti Zsolttal. Számomra ez azt jelentette, hogy itt mindenképp számítanak rám, és ez jóleső érzés egy labdarúgó számára. Az elmúlt másfél hónapban pedig rengeteget beszélgettem egykori klubtársammal, egyik legjobb barátommal, Simon Ádámmal, és ő is arra buzdított, hogy ide igazoljak. Az is sokat nyomott a latban, hogy szinte mindenkit személyesen ismerek, mind a keretben, mind a szakmai stábban. Azt gondolom, hogy így a beilleszkedésemmel sem lesz semmi gond.

A Székesfehérváron, 1988. augusztus 26-án született, bal lábas védőjátékos eddig 99 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára és két alkalommal szerzett gólt. Pályafutásának legtöbb idejét a Videotonnál töltötte, de két szezont a Siófoknál, majd egyet az MTK-nál is volt. A Videotonnal BL- és EL-selejtezőn, valamint Szuperkupa-döntőn is játszott.

Az nagyon szimpatikus számomra, hogy Pakson csak magyar játékosokkal képzelik el a labdarúgást. Valamint ez a csapat játssza a futballt, ez is vonzó volt. Úgy gondolom, hogy ebben a keretben több is van a hetedik helynél, és bízom benne, hogy tavasszal ezt bizonyítani is tudjuk. Abban meg még jobban, hogy ebből én is ki tudom venni majd a részem

- zárta Fejes.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz