NB I: Az EL-szereplést célozza be a Pakssal a kapusigazolás

Hálás eddigi klubjának, a Vasasnak és korrekt módon is vált el az angyalföldiektől Nagy Gergely, aki Pakson komoly célokat szeretne elérni új csapatával.
Dudás Gábor 2018. június 26., kedd 20:26
Hálás eddigi klubjának, a Vasasnak és korrekt módon is vált el az angyalföldiektől Nagy Gergely, aki Pakson komoly célokat szeretne elérni új csapatával.
Szerző: Dudás Gábor 2018. június 26., kedd 20:26

Mint arról beszámoltunk, kapussal erősített a Paks együttese. A legutóbb a Vasasban szerepelt Nagy Gergely a szerződés aláírását követően nyilatkozott honlapunknak.

- Örülök, hogy itt vagyok Pakson. A Vasasnál három szép évet töltöttem, nagyon sokat kaptam a klubtól. A szezon után beszéltem a tulajdonossal, akinek elmondtam, hogy vannak ajánlataim az NB I-ből. Ő megértette, hogy az élvonalban akarok védeni, így korrektül váltunk el.

Nagyon sok jót hallottam a Paksról, kiváló közegbe kerültem, ahol komoly célokért lehet játszani. Azt szeretném, hogy a teljesítményemmel minél jobb helyezéshez segítsem a csapatot, jó lenne Európa Liga-indulást jelentő helyen végezni.

Nagy számára nem idegen a Paksi FC szakmai stábja sem.

- A Csertói Aurél-Németh Zoltán kettőssel Győrben már dolgoztam együtt fiatal kapusként. 17 évesen sokszor edzettem a felnőttekkel, ami akkor nagy élmény volt számomra. Csernyánszki Norbert kapusedzőről is jó véleménnyel vagyok, egy motivált szakember, akivel remekül tudunk együtt dolgozni. A keret tagjai közül Lenzsér Bencével Győrben és az utánpótlás-válogatottban is játszottunk együtt, de a többi játékost is jól ismerem. Már leköltöztem Paksra, minden adott ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsak - tette hozzá.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz