Ahogyan azt a csakfoci.hu a hét elején elsőként jelezte, a Budapest Honvéd kispadján egyelőre még Horváth Ferenc vezetőedző irányított a Paks ellen az NB I 15. fordulójának nyitómeccsén.

I. félidő

Sokáig viszont nem maradhatott nyugodt a kispestiek trénere, az 5. percben ugyanis Bognár István a középkörből passzolt előre Ádám Martinhoz, aki kissé a jobb oldalról, 19 méterről a kapu felé fordult és hatalmas gólt lőtt a jobb sarokba, 1-0.

Azt, hogy a Paks nem döntötte el a három pont sorsát már az első fél órában, csak Szappanosnak és a szerencsének köszönhette a Honvéd, hiszen ebben a szakaszban folyamatosan a hazaiak akarata érvényesült, Bognár 19 méterről megeresztett lövésénél és Ádám 16-oson belüli, jobb alsóba tartó csavarásánál is nagyot kellett védenie a kispesti kapusnak, míg a szélekről érkező beadásokról csak kevéssel maradtak le a paksi centerek.

A 33. percben a Honvéd is megérkezett a meccsbe, előbb Zsótér lövését kellett bravúrral hárítania Rácznak, majd a kipattanónál már nem volt elég erő Hidi fejesében. Három percre rá viszont összejött az egyenlítés a semmiből: Hidi kapott remek labdát a 16-oson belül, de nem tudott kapura lőni 9 méterről, így visszapasszolt Nonóhoz, akinek a lövését a gólvonal előtt mentette Szélpál, ám a labda Lukichoz került, aki már nem hibázott és a bal sarokba lőtt 10 méterről, 1-1.

Nem sokáig volt iksz az állás, miután Pantelic rúgta meg Papp térdét a 16-oson belül, majd videóbírózást követően Berke 11-est ítélt a 44. percben – a büntetőt Ádám középre, a léc alá bombázta, Szappanos balra vetődött, 2-1. A Paks azonban nem tudott előnnyel vonulni a szünetre: a hosszabbítás második percében Hidi kapott labdát a jobb oldalon, majd befelé húzott és középről, 17 méterről célba vette a kaput, a lövésébe a 11-es pont magasságában beleért Tamás Olivér és irányt változtatva a lábán a bal alsóban kötött ki a játékszer, 2-2.

II. félidő

A szünet után a Honvéd kezdett aktívabban, az 55. percben Nono szöglete után Baráth fejelt közvetlen közelről a kapu fölé, míg hét minutummal később Zsótér lőtt el laposan a lábak között egy szabadrúgást 18 méterről, azonban nem ment eléggé szélre, így le tudott érni rá Rácz.

A 65. percben Bognár 23 méterről célba vette a jobb alsót, Szappanos szögletre tolta. Ebben a játékrészben jóval veszélyesebben játszott a Honvéd és közelebb állt a harmadik gól megszerzéséhez, a 71. percben például Nagy Dominik passza után Lukic fordult kapura 12 méterről, de éppen oda lőtt, ahol Rácz állt.

Az utolsó 15 percre már ismét kiegyenlítetté vált a játék, a Honvéd nyomása alábbhagyott, míg a paksiak sok hibát vétettek a támadóharmadban. De nem maradt el a dráma, a 94. percben ugyanis tizenegyeshez jutott a Honvéd, miután Lenzsér taposott rá a lyukat rúgó Lukic lábára a 16-oson belül. A büntetőt a sértett a bal alsóba lőtte, a labda a kapufáról befelé pattant, 2-3 – nagyon fontos három pontot szerzett a Honvéd, már csak Horváth Ferenc jövőjét tekintve is.

NB I, 15. forduló

Paksi FC–Budapest Honvéd 2-3 (Ádám 5., 44. – 11-esből, ill. Lukic 36., 95. – 11-esből, Tamás O. 45+2. – öngól)

Paks: Rácz – Lenzsér, Tamás O. (Szabó B., 69.), Szélpál – Sajbán, Papp K. (Balogh, 46.), Windecker, Bognár (Nagy R., 83.), Szabó J. – Ádám, Böde (Osváth, 46.).

Honvéd: Szappanos – Nagy G., Klemenz, Baráth, Tamás K. – Hidi, Pantelic (Banó-Szabó, 83.), Zsótér (Balogh N., 77.) – Nono, Lukic, Nagy D. (Kerezsi, 87.).