Négygólos meccset játszott a Paks szlovák ellenfelével

Csertői Aurél csapata az utolsó percekig vezetett a Podbrezova ellen, de végül "csak" döntetlent ért el.
Budai László 2018. február 5., hétfő 15:18
Csertői Aurél csapata az utolsó percekig vezetett a Podbrezova ellen, de végül "csak" döntetlent ért el.
Szerző: Budai László 2018. február 5., hétfő 15:18
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Bár a Paks a 13. percben hátrányba került a szlovák élvonalbeli Podbrezova elleni edzőmérkőzésen, Csertői Aurél együttese még a szünet előtt egyenlített: Báló Tamás a középen induló Simon Andrással kényszerítőzött, majd laposan kilőtte a bal alsó sarkot.

A második játékrész elején aztán a vezetést is megszerezte a Paks: az ellenfél térfelén szerzett labdával Hajdú csinált egy cselt 16 méterre a kaputól, majd bal külsővel a bal alsóba lőtt.

Sokáig úgy tűnt, az NB I-es együttes meg is nyeri az összecsapást, de az utolsó percben a szlovákok egyenlíteni tudtak.

- Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, hiszen az utolsó percben kaptuk az egyenlítő gólt. Sokkal több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, és bár az eredmény talán nem ezt bizonyítja, de a mutatott játékunk bizakodásra ad okot – mondta Csertői a paksifc.hu-nak.

Felkészülési mérkőzés

Paks-Podbrezova 2-2
Paks: Molnár Péter - Vági András, Zachán Péter, Fejes András, Báló Tamás - Nagy Richárd, Hajdú Ádám, Kecskés Tamás - Simon Márk, Simon András, Szakály Dénes
Az 58. perctől: Molnár Péter - Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János - Nikházi Márk, Berdó Máté, Simon Ádám, Bertus Lajos - Hahn János, Haraszti Zsolt

Címkék: #NB I #Paks
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz