Gyors gólváltással lett döntetlen a Paks meccse – bemutatkozott az új igazolás

Csertői Aurél együttese ezúttal döntetlent játszott edzőmérkőzésén. Bemutatkozott a paksiaknál Fejes András.
Budai László 2018. január 26., péntek 13:31
Csertői Aurél együttese ezúttal döntetlent játszott edzőmérkőzésén. Bemutatkozott a paksiaknál Fejes András.
Szerző: Budai László 2018. január 26., péntek 13:31
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A 26. percben vezetést szerzett a Paks a Cegléd elleni edzőmérkőzésen: Haraszti szabadrúgását - amely a bal alsóba tartott - még védte Mursists, de a kapufánál álló Szabó szemfülesen a kapuba passzolt (1-0). Az NB II-es együttes azonban hamar egyenlített: Damásdi szerzett labdát, egészen a tizenhatosig ment vele, majd egy jól eltalált bal lábas lövéssel a jobb felső sarokba küldte azt – számolt be róla a paksifc.hu.

A találkozó második félidejében az új igazolás Fejes András is pályára lépett, az eredmény azonban nem változott (1-1).

- A futballt gólra játsszák, nem elég helyenként szépen, és jól játszani. Sokkal racionálisabban, eredményesebben kell játszanunk. Ez az eddigi felkészülési meccseinken nem igazán sikerült, de biztos vagyok benne, hogy javulni fogunk benne. Az alapozásunknak még csak a közepén járunk – nyilatkozta a mérkőzést követően Csertői Aurél vezetőedző.

Felkészülési mérkőzés

Paks-Cegléd 1-1 (Szabó J. 26., ill. Damásdi 27.)
Paks: Molnár Péter - Kulcsár Dávid (Vági András, 65.), Lenzsér Bence (Zachán Péter, 61.), Gévay Zsolt (Fejes András, 61.), Szabó János (Báló Tamás, 80.) - Simon Ádám (Kecskés Tamás, 61.), Papp Kristóf, Bertus Lajos (Hajdú Ádám, 46.) - Haraszti Zsolt (Nagy Richárd, 70.), Hahn János (Szakály Dénes, 70.), Bartha László (Simon Márk, 61.)

Címkék: #NB I #Paks
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz