Mint ismert, az OTP Bank Liga 8., valamint a szlovák élvonal 11. fordulója után ismét válogatott szünet következik, a klubcsapatok azonban ekkor sem fognak pihenni.

A DAC Dunaszerdahely a hivatalos oldalán tette közzé, hogy október 9-én, 16:30 órai kezdettel

a magyar élvonal jelenleg 8. helyezett együttesét, a Paksi FC-t látjuk vendégül.

A felkészülési mérkőzés helyszíne a MOL Akadémia, a belépés pedig ingyenes lesz.

Peter Hyballa vezetőedző csapata előszeretettel játszik felkészülési találkozókat magyar csapatok ellen, a nyáron a MOL Fehérvár FC és a Vasas FC ellen is összemérte tudását, míg szeptemberben az MTK Budapest volt az ellenfél.