„A technikai vezető olyan, mintha a második apám lenne, úgyhogy úgy vigyázott rá, mint a hímes tojásra” – mondta a Sport24-nek Böde Dániel a 13-as számú paksi mezről, amelyet 7 év Ferencvárosi kitérő után viselhet újra. Az új igazolásnak pedig természetesen illik vendégül látni a társakat.

„Természetesen a beszállója is meg lesz tartva, még nem volt, illetve nincsen idő rá, hiszen naponta kétszer edzünk. Örültem neki, mert régen is voltunk csapattársak, ő is egy környékbeli srác”– mondta Bödéről régi-új játékostársa, Szabó János.

„Már elég sokfajta opció megfordult a fejemben, de megvárjuk, míg letisztul a keret. Az lesz, amit szeretnének” – reagált Böde. „Itt hál’ istennek itthon vagyok, a saját házamban, vagy Madocsán, a Duna-parton is tudom fogadni őket, vagy itt Pakson vannak jó pincék, egy látogatást oda is tudok szervezni.”

A beszállóból biztos nem lesz vita, az ilyen összetartások pedig segíthetik a csapatot a célok elérésében. „Elsőnek legyünk túl egy sikeres, sérülésmentes felkészülésen, a csapatot, megmondom őszintén, jobb pozícióba várom, mint tavaly volt. bízom benne, hogy komolyabb célokért tudunk küzdeni” – mondta Böde a legutóbb nyolcadik helyezett csapatról.

„Én sokat várok magunktól, a tavalyi szezon nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Titkon mindenki reméli, hogy idén el tudunk érni egy Európa Liga-indulást érő eredményt” – árulta el a konkrét célkitűzést Szabó.

Böde az utolsó Fradi-idényében hét gólig jutott – úgy, hogy csak kilencszer volt kezdő, pedig előtte ő volt az ügyeletes házi gólkirály.

„Minden évben tíz gól fölött szeretnék rúgni, sajnos, most a saját hibámon kívül nem tudtam ezt elérni, különböző okok miatt. Pakson a vezetőedző jelen pillanatban bízik bennem, úgyhogy ezt a bizalmat próbálom majd meghálálni, ha más nem, akkor azzal, hogy tíz gól fölött rúgok.”

Ezeket a gólokat pedig már szinte biztos, hogy csak Magyarországon érheti el a támadó. „Valószínűsíthető, mert nem hiszem, hogy én már külföldre fogok igazolni. Harminckét éves vagyok, nem hiszem, hogy olyan sok lehetőségem lenne nekem erre.” (DIGI Sport – Sport24)