TABELLA: Az NB I állása itt!

Magabiztosan, 3-1-re verte a Paks szombaton a Puskás Akadémiát, és a hazai sikerben nagy szerepe volt a 11-esből két gólt szerző Bertus Lajosnak.

Nehéz meccsre számítottunk, az is lett, minden egyes gólért nagyon meg kellett harcolnunk. A vége, a kétgólos előny birtokában talán picit lazább lett, de így is nagyon kellett koncentrálnunk. Gyors adok-kapok zajlott le a pályán, amikor megrúgtuk a másodikat, picit megnyugodtunk, erre kaptunk egy gólt, de utána Hahnnak szerencsére sikerült még egy büntetőt kiharcolnia, nekem pedig sikerült azt is értékesíteni. Utána pedig már a kezünkben volt a meccs – értékelt a csakfoci.hu-nak a középpályás.

Aki rövid időn belül kétszer is odaállhatott a büntetőpontra, de egyik alkalommal sem remegett meg a lába. A három perc alatt esett három gólról is beszélt Bertus honlapunknak.

Szoktam nézni a kapusokat, hogy hová vetődnek a 11-eseknél, de már az első büntetőnél határozottan mentem oda, tudtam, mit akarok csinálni, csak a saját feladatomra koncentráltam. Ez egy kicsit fejjáték is ilyenkor, szerencsére sikerült is túljárnom a kapus eszén. Tudtam, hogy el fog mozdulni valamelyik irányba, és próbáltam a léc alá helyezni a labdát, jól is sült el. Hahn Janinak azért nagy része van abban, hogy két gólt is tudtam rúgni, ezúton is köszönöm neki.

Pakson már a dobogó is reális cél lehet akár a folytatásban, a tolnaiak ugyanis jó szereplésükkel már csak egy pontra állnak a DVSC-Újpest páros, azaz a harmadik hely mögött.

Mindig a következő meccsre koncentrálunk és minél feljebb akarunk kapaszkodni a tabellán. De így kell továbbra is dolgozunk, hogy fent is tudjunk maradni.

Bertus egyébként nem csak a gólokban jeleskedik az idényben, hiszen ő vezeti az NB I gólpassz-listáját is, 9 assziszttal, holtversenyben a fehérvári Marko Scepoviccsal (az összesített kanadai táblázaton pedig a 10. a mezőnyben, öt góljának is köszönhetően). A 27 éves játékos karrierje talán legjobb időszakában jár most.

Eredményesség szempontjából nem voltam még ilyen formában, maximum csak hasonlóban. Most jól jönnek a gólpasszok és a gólok is, megpróbálom ezt ugyanígy folytatni. De a legfontosabb, hogy a csapat minél jobban szerepeljen – nyilatkozta erről.

Így áll az NB I gólpassz-listája…

 

…és kanadai táblázata: