Vad II István volt a legkeményebb kezű játékvezető az NB I 2016/2017-es idényében, átlagosan és összesen nála villantak legtöbbször a lapok. A sárgák tekintetében ő vezet, a piros kártyákat viszont Andó-Szabó Sándor osztogatta a legsűrűbben, összesen hétszer – derül ki a profispori.hu, illetve az MLSZ által vezetett statisztikából.

Utóbbi a Honvédból és Diósgyőrből állította ki a legtöbb játékost, összesen kettőt, de Vad II-nek is a borsodiak esetében járt el a leggyorsabban a keze, ugyancsak kétszer, Ugrait a Mezőkövesd, Nonót a Haladás ellen szórta ki. Az év bírójának megválasztott és a Magyar Kupa-döntőt is vezető Solymosi Péter a Ferencváros esetében mutatott fel két piros lapot (mindkétszer a Haladás ellen), míg Szabó Zsolt a Vidi-Vasason duplázott, méghozzá az angyalföldiek kárára, igaz, azon a találkozón a fehérváriak is kaptak tőle egy kiállítást.

 

A LAPKIRÁLYOK:

Vad II István: 89 sárga lap + 5 piros lap = 94 lap (20 mérkőzésen)

Andó-Szabó Sándor: 79+7 = 86 (18)

Iványi Zoltán: 74+2 = 76 (17)

Bognár Tamás: 71+4 = 75 (16)

Solymosi Péter: 68+5 = 73 (20)

Szabó Zsolt: 67+4 = 71 (13)

Kassai Viktor: 64+4 = 68 (11)

Karakó Ferenc: 64+2 = 66 (13)

Farkas Ádám: 62+2 = 64 (12)

Erdős József: 63+1 = 64 (18)

 

A csapatoknál az őszhöz hasonlóan a Ferencváros volt a lapkirály, közel száz alkalommal mutattak fel a játékosainak sárga vagy piros kártyát. A kiállítások tekintetében a Diósgyőr végzett az élen (6).

 

A másik végletetet a Videoton és a DVSC jelentette, utóbbi lett az MLSZ díjátadóján a fair play-díjas csapat is, igaz, ott nem csak a lapok számítottak.

 

A CSAPATOK BÜNTETÉSEI:

Ferencváros: 90 sárga lap + 5 piros lap = 95 lap

Diósgyőr: 82+6 = 88

MTK: 83+2 = 85

Vasas: 73+4 = 77

Újpest: 73+3 = 76

Paks: 69+5 = 74

Haladás: 70+2 = 72

Gyirmót: 65+4 = 69

Mezőkövesd: 65+3 = 68

Honvéd: 62+3 = 65

DVSC: 59+5 = 64

Videoton: 59+1 = 60

 

Az egyéni statisztikák alapján az újpesti Souleymane Diarra volt a legtöbbet büntetett futballista, emlékezetes reklamálásai és fegyelmi esetei is voltak az idényben (lásd a Kassai Viktorral történt afférját, ahol a játékvezető figyelmeztetést kapott), és ő volt az egyike a két-két piros lappal büntetett négy játékosnak is.

Ugyanennyi, azaz 13 lapot kapott a paksi Gévay Zsolt is, de őt egyszer sem állították ki. A “rosszfiúk” dobogójára még az MTK védője, Baki Ákos állhatott fel.

Az alábbiakban a piros lapokat súlyozottan vettük figyelembe.

 

JÁTÉKOSOK:

Souleymane Diarra (Újpest): 11 sárga + 2 piros lap

Gévay Zsolt (Paks): 13 + 0

Baki Ákos (MTK): 11 + 0

Michael Nalepa (FTC): 8 + 2

Lipták Zoltán (DVTK): 9 + 1

Iszlai Bence (Haladás): 10 + 0

Dusan Brkovic (DVSC): 7 + 2

Halmosi Péter (Haladás): 8 + 1

Kulcsár Dávid (Paks): 8 + 1

Torghelle Sándor: 8 + 1

Kecskés Tamás (Paks): 6 + 2