Nikolics: "Rangadóink maradtak hátra"; Supka: "Szeretnénk komoly eredményt elérni" – ezt várják az edzők

Ismét összegyűjtöttük, hogy Marko Nikolics és Supka Attila hogyan várják a vasárnapi bajnoki mérkőzést.
Csakfoci Admin 2018. december 2., vasárnap 15:27
Ismét összegyűjtöttük, hogy Marko Nikolics és Supka Attila hogyan várják a vasárnapi bajnoki mérkőzést.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. december 2., vasárnap 15:27

Marko Nikolics (MOL Vidi FC):Ahogyan korábban már többször elmondtam, öt hónapja gyakorlatilag háromnaponta lépnek pályára a játékosok és az év végére a bajnokságban csak rangadóink maradtak hátra. Az Újpestet és a Debrecent már sikerült legyőznünk kapott gól nélkül, természetesen a három pont megszerzése a célunk a Honvéd ellen is. Hallottam a nyáron, hogy sokan arról beszéltek, hogy a kispestiek szerepe majd megváltozik a bajnokságban az átigazolások miatt, de még mindig nagyon nehéz ellenük játszani, ráadásul szerintem ebben az idényben modernebb stílusú labdarúgást mutatnak be, mint korábban. Ezzel együtt is koncentrációval és fegyelmezett játékkal meg szeretnénk nyerni második mérkőzésünket is az új stadionban! (molvidi.hu)

Supka Attila (Honvéd):Nem volt téma a megbeszélésen a Vidi nemzetközi szereplése, azt mondtam a csapatnak, nekünk úgy kell készülni, hogy ez egy rangadó, ahol a második és a harmadik helyen álló két csapat találkozik egymással. Ha szeretnék komoly eredményt elérni a bajnokságban, akkor a Vidi és a Ferencváros ellen is kell egyszer-egyszer olyan eredményt produkálnunk, amivel tudunk előre lépni. Itt az alkalom arra, hogy bizonyítsuk, nem véletlenül állunk ott a tabellán, ahol. Bízom abban, hogy mindenki kiadja magából a maximumot, ha ez megtörténik, akkor eredményesek tudunk lenni. A Paks és a Mezőkövesd ellen két olyan riválissal találkoztunk, amely jól megszervezte a védekezését, míg a mi játékunkban nem volt meg igazán a győzelemhez szükséges átütőerő. Biztos vagyok benne, hogy a Vidi futballozni szeretne, hazai környezetben szeretne győzni, ezért valószínűleg nagyobb terület lesz előttünk azon támadások megvalósítására, amiket tervezünk. (honvedfc.hu)

A mérkőzés 18 órakor kezdődik majd, a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz