Nikolics: "Pszichológiailag nagyon fontos lenne, hogy ..." – ezt várják az edzők

Folytatódnak az NB I küzdelmei, ezúttal a 20. fordulóban az éllovas Fradi a Honvédot fogadja, míg a második helyen álló Videotonhoz a Vasas látogat a szombati játéknapon. Az edzők várakozásai:
Csakfoci Admin 2018. február 24., szombat 12:24
Folytatódnak az NB I küzdelmei, ezúttal a 20. fordulóban az éllovas Fradi a Honvédot fogadja, míg a második helyen álló Videotonhoz a Vasas látogat a szombati játéknapon. Az edzők várakozásai:
Szerző: Csakfoci Admin 2018. február 24., szombat 12:24

Videoton - Vasas, 17:00

Marko Nikolics (Videoton): – Jó munkát végeztünk a felkészülés során. Nagyon jó körülmények között edzettünk Spanyolországban, a két edzőtábor során, meccsről-meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtottunk és senki nem sérült meg – ez szintén nagyon fontos. A héten még pályára léptünk a Mosonmagyaróvár ellen, mindenki kapott még egy félidőnyi meccsterhelést, hiszem, hogy készen állunk a rajtra. A tétmérkőzések persze teljesen mások, mint az edzőmeccsek, de bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk ma a Vasas ellen is. Ősszel Újpesten láthattuk, hogy ellenfelünk képes kellemetlen perceket okozni számunkra, most pszichológiailag is nagyon fontos lenne számunkra, hogy jól sikerüljön a rajt és begyűjtsük a három pontot ellenük. Az első éles meccseken mindig nehéz játszani, főleg itt, ahol ilyen hosszú szünet volt. A munkát elvégeztük télen, a hozzáállással is elégedett voltam, a változtatásokat, amelyeket meg kellett lépni, azokat megléptük.

Vidi: "A Fradi nem nyeri meg minden meccsét, mi leszünk a bajnokok" - interjú Mezey és Sousa kedvenc kapusával

Michael Oenning (Vasas): – Természetesen már nagyon várjuk a tétmeccseket. Az elmúlt napok időjárási körülményei azonban nehezítették a dolgunkat, csak kevés alkalommal tudtunk rendes füvön edzeni, de mostanra valamennyire javult a helyzet. Önbizalom szempontjából mindenképpen segít, hogy a Videoton ellen jó játékkal sikerült pontot, pontokat szerezni az elmúlt időszakban. Erre most is szükségünk lesz. Ettől függetlenül tudjuk, hogy játékerőben magyar szinten roppant erős csapat a Videoton, de ez motivál is minket. Meg akarjuk mutatni, hogy ez a jó sorozat folytatható. Ez ebben az időszakban nem szokatlan Magyarországon, hiszen az előző szezonban a Győri ETO elleni idegenbeli kupameccsen sem napoztunk. Az ilyen zord időjárásra a legjobban úgy lehet felkészülni, ha hasonló körülmények között edz a csapat. Részben ezért is maradtunk Magyarországon a téli felkészülési időszak során. A felcsúti pálya talaja pedig várhatóan kiváló állapotban lesz, így az a kérdés fel sem vetődhet, hogy megrendezik-e a mérkőzést.

Debrecen - Balmazújváros, 17:00

Herczeg András (Debrecen): – Megyei rangadót játszunk, de inkább azért lesz fontos, mert ez az első bajnoki találkozónk idén. Sajnos a kupameccs nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de mindenképp győzelemmel kezdenénk a bajnokságot. Elismerjük, tiszteljük a Balmazújvárost, biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz a kilencven perc során. Egy masszív, egységes csapat ellen kiélezett mérkőzést várok. Bármilyen összeállításban lépünk majd pályára, az a legfontosabb, hogy minél eredményesebbek legyünk. Rettentően fontos lenne a jó bajnoki rajt, hisz komoly riválisaink vannak, gondolok itt a Honvédra, az Újpestre, a Diósgyőrre és a Paksra. Ugyanazokat az erényeinket kell megcsillogtatnunk, mint az őszi szezon során: lelkesnek, motiváltnak, harcosnak, egységesnek, fegyelmezettnek, szervezettnek, elszántnak és bátornak kell lennünk mind lelki, mind fizikai értelemben. Ezek azok a tényezők, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megtartsuk a harmadik helyet. Ez a pozíció tiszteletet váltott ki a rivális csapatoktól, másképp tekintenek ránk, mint azt tették bajnokság elején. Ezt az elismerést a játékosok vívták ki maguknak, azonban tudniuk kell, hogy ezzel kötelezettségek is járnak. Játékban és hozzáállásban is meg kell felelnünk az elvárásoknak.

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Nagyon jól, sok helyzetet kidolgozva futballoztunk. Rúgtunk három gólt, de több találat még a lábakban maradt. Bízunk benne, hogy Debrecenben ezek ki is jönnek majd. Nagy valószínűséggel a Nagyerdei Stadion talaja most is kiválóan alkalmas lesz a futballra, ami a február végi időjárást látva külön becsülendő. Kiválóan előkészített pálya várt bennünket Győrben, s a Loki Magyar Kupa mérkőzésének tévéfelvételét látva, minden bizonnyal ez ugyanígy lesz a Nagyerdőn is. Kisebb sérültek, betegek vannak, de azért nagyjából szinte mindenki bevethető. Minden pontra égetően szükségünk van, s ha döntetlent érnénk el, azt is nagyon megbecsülnénk. De mi több pont megszerzését tűztük ki célként.

Mezőkövesd - Puskás Akadémia, 17:00

Kuttor Attila (Mezőkövesd): – Készen állunk a bajnoki rajtra, a tervezett munkát maradéktalanul elvégeztük, emellett erős csapatok ellen vívtunk felkészülési mérkőzéseket, ahol a csapat bebizonyította erejét. Biztató, hogy nagyon jó csapategység alakult ki, ahol mindenki egy irányba húz. Nagy a harc a kezdőtizenegybe kerülést illetően, jó játékosok kerültek hozzánk, emellett külön öröm, hogy a csapatnak saját játékstílusa van. Az egész felkészülésünkre jellemző volt, hogy kevés gólt kapunk, ami az egységes csapatjátékunknak is köszönhető. Bár hideget mondanak szombatra, ennek ellenére remélem sokan fognak minket a helyszínen buzdítani. Szeretném kérni szurkolóinkat, hogy minden meccsen az első perctől az utolsóig álljanak a csapat mellé, és együtt közösen harcoljuk ki a bennmaradást.

Pintér Attila (Puskás Akadémia): – Nagyon nagy örömmel térek vissza Mezőkövesdre. Szép időszakot töltöttem a klubnál, ezalatt nagyon megszerettem a várost, és a mezőkövesdi szurkolókat, akik szívüket-lelküket kiteszik a csapatért. Ugyanezt mondhatom a csapat vezetőiről is, Tállai András egy rendkívüli elnök, aki imádja a klubot. Bocsi Anna és Hagyacki József is mindent megtesz azért, hogy ez a csapat eredményes legyen, mindannyian szívből teszik a dolgukat és minden erejükkel a mezőkövesdi sikerekért dolgoznak. Szólnom kell a klub alkalmazottjairól is, akik nap mint nap mindent mindent alárendelnek azért, hogy a csapat és a klub sikeresebb legyen. Ez is egyedülálló dolog manapság. Furcsa lesz egykori csapatom ellen leülni a kispadra, hiszen rengeteget kaptam a klubtól és a szurkolóktól egyaránt, de úgy gondolom viszonoztam is mindezt. Először térek vissza ellenfélként Mezőkövesdre, de nincs mese erre a meccsre félre kell tenni az érzelmeket, minden erőmmel a Puskás Akadémia sikeréért fogok dolgozni. A mérkőzés után viszont ugyanúgy szurkolni fogok a Mezőkövesd sikeréért, ahogyan tettem azt eddig is.

Paks - DVTK, 17:00

Csertői Aurél (Paks): – Olyan csapat látogat hozzánk, amelyik nagyon agresszív, és kemény támadójátékot folytat, idegenben is kifejezetten veszélyesek. Nekünk gyors játékot kell mutatnunk ahhoz, hogy meggátolni, vagy ha azt nem, de kivédekezni tudjuk a veszélyes kontratámadásaikat. Azt gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy milyen fontos egy jó szezonkezdés. Hazai pályán kezdünk, és ezt tudnunk kell kihasználni. Egy igazán jó eredmény elérésére fogunk törekedni!

Bódog Tamás (DVTK): – Arra számítok, hogy le fogjuk játszani a mérkőzést. Így készültünk egész héten. A csapat jó állapotban van, ezért bízok benne, hogy nem lesz az esetleges rossz időjárás miatt felesleges ez a túra. Biztos vagyok benne, hogy hozzánk hasonlóan a Paks is megfelelően fel van készítve fizikálisan, mentálisan és taktikailag, de én érzem a csapatomban az erőt. Bízom benne, hogy jók leszünk és eredményesek, legfőképpen eredményesek. A végén csak az számít, hogy a miénk legyen a három pont.

Újpest - Haladás, 17:00

Michal Hipp (Haladás): – A felkészülési mérkőzéseink remekül sikerültek, szeretnénk a bajnokikon is ezt a jó sorozatot folytatni. Jó úton haladunk tehát, de a tétmeccseken kell igazán bizonyítani. Ami az Újpestet illeti, a török edzőtáborban élőben megnéztük ellenfelünket és videón is kielemeztük játékukat. Jól összerakott, masszív, a támadójátékot bátran felvállaló együttes. Edzőjük, Nebojsa Vignjevics már négy éve irányítja a csapatot, látszik a kézlenyomata a gárdán. Nem csak gazdag történelmi múltja, hanem jelene alapján is a magyar élcsapatok közé sorolom a fővárosiakat. Mindkét klub számára fontos mérkőzés lesz. A sikerhez az ősszel látott taktikus, fegyelmezett játékra lesz szükség. Jó meccset várok és azt, hogy legalább egy pont a mienk lesz. Nem csak a játékosok, jómagam is várom nagyon már az első tavaszi meccset. Kiss Tamás, Grumics, Tóth Máté, Petró kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik.

 

Ferencváros - Honvéd, 19:30

Thomas Doll (Ferencváros): – Nagyon fontos héten vagyunk túl, tudtunk dolgozni a robbanékonyságon, a sprinteken, valamint a taktikán is. Fontos, hogy mindenki jó formában van, és már várják a játékosok, hogy végre bajnoki mérkőzést játszhassanak. Kizárólag a meccsre és a bajnokságra kell fókuszálnunk. Volt néhány jó eredményünk a felkészülés alatt, de ezek csak barátságos mérkőzések voltak. Otthon játszhatunk, tudjuk, mit kell tennünk. Mindenkinek a legjobb teljesítményét kell nyújtania, és akkor legyőzhetjük a Honvédot.

Supka Attila (Honvéd): – Azt várom a szombati mérkőzéstől, hogy egy jó ellenfél ellen meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. A Ferencváros nehéz ellenfél több olyan játékosa is van, aki mérkőzést tud eldönteni, rájuk fokozottan figyelnünk kell. A tavalyi bajnok a jelenlegi első helyezett ellen lép pályára, bízom benne, hogy a játékosok átérzik ennek a rangadónak a jelentőségét. Kevés csapat vitt el a Groupama Arénából pontot, bízom benne, hogy mi ponttal, pontokkal térünk haza az Üllői útról.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz