Az NB I 20. fordulójának egyik érdekessége, hogy az egész NB I-es mezőnyben a három legjobban passzoló játékos a Mezőkövesd ellen 0-0-ra záró Puskás Akadémiából került ki: Heris (69 sikeres átadással), Spandler (66) és Mevoungou (64) a sorrend, őket a ferencvárosi duó, Leandro és Blazic követi. A legtöbb sikeres kulcspassz viszont Varga Roland nevéhez köthető (összesen négy).

A már említett Patrick Mevoungou – aki Pintér Attila egyik nagy kedvence, hiszen Győrbe, Mezőkövesdre és Felcsútra is leigazolta – egyébként kifejezetten jó mutatókat ért el a hétvégén: a legtöbb támadó passz az ő nevéhez fűződik (összesen 40), öt cselével a legjobban cselező játékosok közé is befért, ahogy a megnyert párharcok tekintetében is dobogós lett az NB I hétvégi fordulójában.

Érdekesség, hogy a legtöbb sikeres cselt egy védekező középpályás érte el az InStat adatai szerint: a paksi Kecskés Tamás 46 percnyi játék alatt hetet mutatott be, de a megnyert párharcokat tekintve is jól szerepelt (11). Ebben a kategóriában egyébként a már említett Mevoungou mellett Leandro, Heris és Nego szerepelt még kiemelkedően, ők állnak a lista élén.

A legtöbbet Lazovicsot faragták a védők: 7-szer szabálytalankodtak vele szemben, míg Gorriarán ellen hat alkalommal, Szakály Dénessel szemben pedig ötször. A legtöbbet viszont az újpestiek középpályása, Obinna “faultolt” a teljes mezőnyben a hétvégén.

Íme néhány mutató az NB I hétvégi fordulójából a különböző kategóriákban az InStat adatai alapján.

Sikeres passzok száma:
1. Heris 69, 2. Spandler 66, 3. Mevongou 64, 4. Leo 58, 5. Blazic 56

Sikeres kulcspasszok száma:
1. Varga R. 4, 2-3. Zsótér, Böde 2-2

Az ún. sikeres támadó passzok száma:
1. Mevoungou 40, 2. Bojovic 36, 3. Leandro, Mohl, Hangya 35

Sikeres cselek száma:
1. Kecskés T. 7, 2. Nego 6, 3. Mevoungou, Perosevic 5-5

Megnyert párharcok száma:
1-2. Heris, Leandro 13-13, 3. Nego 12, 4-5. Kecskés, Mevoungou 11-11

Elszenvedett szabálytalanságok száma:
1. Lazovics 7, 2. Gorriarán 6, 3. Szakály D. 5, 4-5. Rácz B., Lanzafame 4-4

Elkövetett szabálytalanságok száma:
1. Obinna 5, 2-5. Hangya, Pauljevic, Barczi, Mohl 4-4