Kisvárda-MTK Budapest, 14:45

Erős Gábor (Kisvárda megbízott edzője):Az MTK most kicsit sötét lónak számít. Rengeteg problémával küszködött a fővárosi csapat betegségek és eltiltások miatt, és még mostanra sem egyenesedtek ki teljesen. Márton Gábort jól ismerem, hiszen volt a csapattársam Pécsen, és biztos vagyok benne, hogy változtatni fog azon, amit a még nélküle játszott Honvéd elleni meccsen láthattunk a csapatától. Vannak eltiltásból és betegségből visszatért kulcsembereik, akik már bevethetőek, de összességében azért ismerjük az MTK-t, és nagyon becsületesen felkészültünk belőle. Hangsúlyozom, itthon nem jöhet más szóba, mint a győzelem. Ebben a szezonban már bajnoki és kupamérkőzésen idegenben és itthon is győztünk már ellenük, de az a múlt, nem is fontos. (kisvardafc.hu)

Márton Gábor (MTK Budapest):A Kisvárda jelen pillanatban jobb állapotban van és jobb helyen áll. A tabella alapján soha nem nyert egy csapat sem. Ettől függetlenül nagyon bízok a srácokban, hogy már a hétvégén olyan arcukat mutatják, amivel esetleg meglepetést tudunk szerezni. Elsősorban arra koncentrálok, hogy a játékosok, a játék fejlődjön és akkor biztosan jönnek előbb-utóbb az eredmények. Bár azt is tudjuk, hogy az eredmény gyorsan fontos, úgyhogy szeretnénk minél gyorsabban pontokat gyűjteni. (mtkbudapest.hu)

MOL Fehérvár FC-Gyirmót FC Győr, 17:00

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC):Minden fordulóban nagyot küzd a Gyirmót, ezt láthattuk a múlt héten is, amikor az utolsó pillanatban sikerült egyenlíteniük a Kisvárda ellen. Abban biztos vagyok, hogy Sóstóra sem feltett kézzel érkeznek, de a pályán kell bizonyítanunk azt, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Ennek megfelelően kell játszanunk az első perctől kezdve az utolsóig, és akkor itthon tartjuk majd a három pontot az év utolsó előtti hazai bajnokiján. (molfehervarfc.hu)

Csertői Aurél (Gyirmót FC Győr):Számunkra nincs könnyű meccs. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de a futballban bármi megtörténhet. Az elmúlt fordulókban bravúrt igazából nem hoztunk. Ahhoz, hogy kicsit el tudjunk mozdulni, mindenképpen kellene egy bravúrpontszerzés. A Fehérvár egy jó csapat, amelyik jó futballt játszik, az ország második topcsapata, ehhez mérten minden tudásunkat bele kell tenni ebbe a kilencven percbe. Ha ez sikerül, még azzal együtt is nehéz dolgunk lesz, de természetesen bízunk a bravúrban. Ha nem nyersz, akkor nincs matek. Azt kell nézni, hogy hány pontot szerzünk. Ha nem nyerünk van esélyünk, ha nincs, akkor sokkal kevesebb. (gyirmotfc.hu)

Honvéd-Újpest, 19:30

Tamás Krisztián (Honvéd játékosa):Természetesen örülök, örülünk az MTK legyőzésének, de ahogy a mérkőzés után is mondtam, ez csak egy lépés volt, és szombaton meg kell tennünk a következőt. A lefújás után eszembe is jutott, hogy bár örömteli a győzelem, de tulajdonképpen ünnepelni sem lehet rendesen, mivel továbbra is ott van a nyakunkon a kés. Természetesen tudjuk, magunknak köszönhetjük, hogy ebbe a szituációba kerültünk, így értelmű, nekünk is kell ebből kilábalnunk. Közösen, hittel, egymásban bízva és egymást biztatva. Pozitívan, koncentráltan, erős akarattal. Sokszor hangoztatjuk, hogy a Honvéd kerete többre hivatott, ezt azonban a pályán kell bizonyítanunk, ráadásul az Újpest is erősebb annál, mint ahol most található a táblázaton. Szóval nem számít a tabella, nem számítanak a korábbi meccsek, kizárólag az a fontos, hogy mi történik szombaton fél nyolc és fél tíz között. Nyernünk kell! (honvedfc.hu)