NB I: Két gólzsák-csapat adja az egyelőre utolsó forduló válogatottjának felét

Az NB I 25. fordulójában a Kisvárda és a Ferencváros is öt-öt góllal terhelte ellenfele kapuját, ebből a két csapatból pedig öt játékos - plusz az edző - került be a legjobbak közé.
Nyikes Zoltán 2020. március 16., hétfő 20:43
Az NB I 25. fordulójában a Kisvárda és a Ferencváros is öt-öt góllal terhelte ellenfele kapuját, ebből a két csapatból pedig öt játékos - plusz az edző - került be a legjobbak közé.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. március 16., hétfő 20:43

NB I, 25. forduló

Szappanos (Mezőkövesd) - Shestakov (Diósgyőr), Katanec (ZTE), Poór (Paks), Blazic (Ferencváros) - Isael (Ferencváros), Cukalasz (Kisvárda), Bumba (Kisvárda), Stieber (ZTE) - Radó (ZTE), Könyves (Paks)

Szappanos Péter (Mezőkövesd)

A Puskás elleni meccs legjobbja volt, több alkalommal is elképesztő bravúrt mutatott be. Az első félidő közepén Vanecek fejelhetett 9 méterről, de leért a bal alsóba, majd a kipattanó Favorov elé csorgott, akinek a lövését a földön fekve hárította. A 74. percben megint hatalmasat védett Plsek kapáslövésénél, majd pedig Slagveer ziccerénél mozdult ki jó ütemben.

Serhij Shestakov (Diósgyőr)

Hatalmasat dolgozott, rengeteget futott, ezúttal a védekezésben nyújtott extrát. A 19. percben góltól mentette meg csapatát, miután Nikolics labdája már túlhaladt a kapuson, a védő azonban a gólvonal előtt felszabadított.

Matija Katanec (ZTE)

Az elején volt egy kis bizonytalankodása, de utána rendkívül határozottan futballozott. A Debrecen támadói nem tudták átjátszani, ha kellett, jól segítette ki a társait.

Poór Patrik (Paks)

Övé volt a mérkőzés első nagy helyzete: a 21. percben szorongatott helyzetből alig fejelt mellé.  Védekezésben végig koncentráltan, szinte hiba nélkül játszott, a párbajai többségét megnyerte.

Miha Blazic (Ferencváros)

A kaposvári támadók nem tették ót próbára, így ezúttal védekezésben nem sok dolga akadt. Bátran felzárkózhatott a támadásokhoz, egy ilyen alkalommal Isael szögletét követően 8 méterről fejelt gólt.

Isael da Silva Barbosa (Ferencváros)

Ezúttal is bebizonyította, hogy a Fradi egyik nagy értéke. Bejöttek a cselei, pontosak voltak a labdái. Zubkov beadása után remekül helyezkedve fejelt a kapuba, majd szögletből adott gólpasszt Blazicnak.

Szatvrosz Cukalasz (Kisvárda)

Rengeteg veszélyt jelentett támadásban, a 43. percben sarokkal gólpasszt adott Sassának, majd a második gólnál a lövését követő blokk után lőtt nagy gólt Lucas. A görög játékos ugyan kihagyott egy nagy ziccert, de a hajrában végül neki is összejött a gól.

Claudi Bumba (Kisvárda)

Nagyon sokat dolgozott a középpályán, a támadások nagy részéből kivette a részét, de ha kellett, védekezésben is megállta a helyét. A 62. percben gólpasszt adott Rubusnak, de a gólhoz is közel járt, a 23. percben a fejesét Tujvel bravúrral hárított, a 74.-ben pedig kevés hiányzott az emelésénél egy remek helyzetfelismerés után.

Stieber Zoltán (ZTE)

Nálunk ő a forduló játékosa. Igazi vezérként futballozott a Debrecen ellen. Az első gól előtt remekül tekerte a labdát Bobál fejére, majd kihasználta Kosicky bizonytalankodását és ő maga is betalált. A hajrában Bőlét hozta kihagyhatatlan helyzetbe, a csapattárs azonban nem tudott élni a lehetőséggel, a végén pedig Radónak adott gólpasszt.

Radó András (ZTE)

Végig aktívan futballozott, minden támadásban benne volt. A végén Stieber pazar passza után két cselt követően lőtt nagy gólt, amivel lezárta a meccset.

Könyves Norbert (Paks)

Végig lekötötte az újpesti védők figyelmét, sok esetben jól használta ki a testi erejét. A 94. percben rendkívül fontos egy pontot jelentő gólt fejelt.

A forduló cseréje: Gosztonyi András (Kisvárda)

A 74. percben állt be, majd kiosztott egy gólpasszt és lőtt egy gólt 15 méterről.

A forduló edzője: Bódog Tamás (Kisvárda)

Idegenben is felvállalta a nyílt támadójátékot, ami sok kidolgozott helyzetet és helyenként látványos focit eredményezett, ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Kisvárda történelmének legnagyobb különbségű győzelmét aratták az élvonalban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz