NB I: Heteken belül visszatérhetnek a nézők a stadionokba - sajtóhír

Sajtóhírek szerint a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt visszatérhetnek a nézők a stadionokba.
Csakfoci Admin 2021. április 17., szombat 10:30
Sajtóhírek szerint a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt visszatérhetnek a nézők a stadionokba.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. április 17., szombat 10:30

Az Index információi szerint még a mostani idényben, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra. A portál úgy tudja, akár

már az NB I utolsó előtti, 32. fordulójában kinyithatnak a stadionok, a lap szerint az sem kizárt, még ennél is korábban visszatérhetnek a drukkerek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón kijelentette: a kormány hamarosan újabb lazításokról dönthet, ha továbbra is jó ütemben halad az oltakozás és elérjük a három és fél, majd a négymillió beoltottat. A beoltottak száma péntekre meghaladta a 3 millió 145 ezer főt.

Gulyás korábban elmondta, sporteseményt csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni. Védettségi igazolványhoz akkor juthat valaki, ha megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

- Minden sportrendezvényre, így a foci Eb-re is csak azokat engedik be, akiknek van védettségi igazolványuk - nyilatkozta korábban a miniszter.

Olvastad már?
Kiderült, kik járhatnak majd az NB I-es meccsekre is - ez a terv
A jelenlegi kormányzati álláspont szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják majd a magyarországi sporteseményeket.
Elolvasom
Átigazolások
Csákvár
Edzőváltás
Tóth Balázs távozik az NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzői posztjáról.
Honvéd
Feczkó válasza
"Ezt nem tőlem kell kérdezni, nekem élő szerződésem van, az illetékeseket kell megkérdezni erről" - Feczkó Tamás a jövőjét firtató kérdésre az M4 Sportnak.
Vasas
Így igazolnának
Erős Gábor, az NB II-es bajnok Vasas vezetőedzője elárulta, milyen koncepció mentén akarnak igazolni az NB I-re.
Tovább az összes átigazoláshoz