Doll: "Az első vagy a második helyzetet be kell rúgni", Nikolic topmeccsre számít – ezt várják az edzők

A Puskás Akadémia edzője nem játszatná felelőtlenül csapatát, míg a Vasas trénere hasonló szurkolói segítségben bízik, mint egy hete a Fradi ellen. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a 31. forduló mérkőzéseitől.
Csakfoci Admin 2018. május 19., szombat 13:01
A Puskás Akadémia edzője nem játszatná felelőtlenül csapatát, míg a Vasas trénere hasonló szurkolói segítségben bízik, mint egy hete a Fradi ellen. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a 31. forduló mérkőzéseitől.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 19., szombat 13:01

Balmazújváros – Debrecen, 17:00

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Három mérkőzésünk maradt, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. Rögtön egy megyei rangadó következik, mely minden csapat életében még ad pluszba egy töltést az amúgy is felfokozott hangulatú mérkőzéshez. Nagyon jó csapat a Debrecen, ráadásul két megnyert bajnoki mérkőzés után látogatnak hozzánk. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, de mindent megteszünk azért, hogy ponttal, pontokkal jöjjünk majd le a találkozó után a pályáról. (dvsc.hu)

Herczeg András (Debrecen): – Nagy küzdelemre és kiegyenlített mérkőzésre számítok az újvárosiak ellen. Mind a két fél komoly célokért küzd a bajnokságban, így nagy tétje lesz a találkozónak. Biztos vagyok benne, motiváltan futballoznak majd a csapatok, de csakúgy, mint a Diósgyőr ellen, ezúttal is döntő lehet, ki lesz az erősebb mentálisan. Szeretnénk elérni a céljainkat a szezon végén, amelyhez elengedhetetlen, hogy legyőzzük a megyei riválisunkat. Szerencsére jó formában vagyunk, szerda-szombat ritmusban három mérkőzést nyertünk, bízom benne, hétvégén is tudjuk folytatni a jó szériánkat. Szerencsére jobb állapotban vannak a sérültjeink is, gondolok itt Bódi Ádámra és Ferenczi Janira, de mind a kettejük bevetésére várnunk kell még, hisz sok időt hagytak ki. Ettől függetlenül remélem, hogy az idei szezonban pályára tudnak még lépni. (dvsc.hu)

Diósgyőr - Paks, 17:00

Fernando (Diósgyőr): – Kemény mérkőzésre számítok, mert a paksiak jó szezont futnak, harcban állnak az Európa Ligában való indulás jogáért. De ez a mi napunk kell, hogy legyen! Ehhez meg kell szerezni a három pontot, ezen dolgoztunk egész héten. Tisztában vagyunk vele, hogy két csapat, a Balmazújváros és a Vasas ellen küzdünk a bennmaradásért, és kicsi a különbség a három csapat között. Elsősorban magunkra, és a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk, tovább kell fejlődnünk, és a győzelem mellett számomra az a legfontosabb, hogy megmutassuk a pályán, hogy mit gyakoroltunk egész héten. A DVSC elleni találkozó jót tett a csapatszellemnek, önbizalmat nyerhettek a játékosok abból, hogy az egész mérkőzésen emberhátrányban játszva is partiban voltunk, persze ez kevésnek bizonyult, mert vesztesen hagytuk el a pályát. A felkészülést nagy kedvvel végezték a játékosok, bízom benne, hogy meglesz az eredménye a Paks ellen. Minden mérkőzés más, például túl vagyunk a nyitómeccsen, most szombaton semmi nem vonhatja el a labdarúgók figyelmét a játéktól, csak arra kell koncentrálniuk, hogy megnyerjék a meccset. (dvtk.eu)

Csertői Aurél (Paks): – Az előző forduló nem úgy sikerült számunkra, ahogy szerettük volna, így mindenképp javítani szeretnénk. De ez nem lesz egyszerű, hiszen a diósgyőrieknek élet-halál lesz ez a mérkőzés. Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, nekünk pontra, pontokra van szükségünk, és ehhez idegenbeli bravúrokra is szükségünk van. Jobban kell játszanunk, mint legutóbb, és maximális koncentrációra, valamint maximális teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy jó eredménnyel tudjunk távozni a DVTK új stadionjából. (paksifc.hu)

Haladás – Újpest, 17:00

Michal Hipp (Haladás): – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem figyelem a tabellát és a többi csapat eredményeit, de elsősorban mi mindig saját magunkra koncentrálunk. Az Újpest nagyon erős csapat, amely az élmezőnyben tanyázik, szerdán pedig Magyar Kupa-döntőt vív. Roppant egységes, tudatosan futballozó együttes, amelyen látszik edzője, Nebojsa Vignjevics kézlenyomata. Örülök, hogy sérült és eltiltott játékosaink közül többen visszatérhetnek. Fantasztikus szurkolóink segítségével szeretnénk megszerezni a számunkra oly fontos három pontot. Michael Rabusic, Tóth Máté sérült, Kovács Lóránt eltiltott. (haladas.hu)

Puskás Akadémia – Mezőkövesd, 17:00

Pintér Attila (Puskás Akadémia): – Az utolsó négy fordulóban a Mezőkövesdet kivéve csupa dobogóra hajtó csapattal játszunk vagy játszottunk, nevesítve az Újpesttel, a Debrecennel, illetve a Pakssal, amelyek jelenleg előttünk állnak. Ugyanakkor ebből a szempontból nem a saját kezünkben van a sorsunk, mások eredményeitől is függünk. Továbbra is meccsről meccsre kell készülnünk, az a feladatunk minden találkozón, hogy lehetőleg győztesen jöjjünk le a pályáról. Feltérképeztük az ellenfelünket, aztán a mérkőzésen majd kiderül, milyen stratégiát választanak. Mi nem játszhatunk felelőtlenül, mert ugyan úgy néz ki, valami már megvan, de van valami, ami még elérhető. Ugyanolyan akarással és fegyelemmel kell futballoznunk, mint eddig, hiszen továbbra is vannak céljaink – most a Mezőkövesdet kell legyőznünk. Nem dőlhetünk hátra: aki hátradől, az bajba kerül. (pfla.hu)

Vasas – Videoton, 17:00

Michael Oenning (Vasas): – A Videoton elleni mérkőzéseket azért szeretem, mert mindig különlegesek és magas színvonalúak. Mindkét csapat a győzelemre szokott játszani egymás ellen, legalábbis két és fél éve, amióta figyelemmel követem az eseményeket, így történt. Nekünk az lesz a legfontosabb, hogy a Ferencváros elleni mérkőzéshez hasonlóan sikeresek legyünk vagy még annál is sikeresebbek, mert szükségünk van minden egyes pontra. Bízom abban, hogy a szurkolóink most is hasonló hathatós segítséget nyújtanak majd, mint azt a Ferencváros ellen tették. (vasasfc.hu)

Marko Nikolics (Videoton): – Nem gondolom, hogy a megszokottnál feldobottabban kezdik a meccset a múlt heti utolsó perces pontmentés miatt a Vasas játékosai, mint ahogy azt sem hiszem, hogy emiatt kicsit kényelmesebbek lesznek. Ez igaz ránk is. A múlt heti találkozók már a történelem részei, a statisztikusoknak érdekes már csak, mi nem ezzel foglalkozunk. Nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk, a Vasas az elmúlt években szinte mindig megnehezítette a Vidi dolgát. Nagyon jó mentalitású, harcos csapatuk van, a bennmaradásért küzdenek, mi pedig a bajnoki címért, ezért akár rangadónak is lehet tekinteni a mai meccset. Azt pedig mindenki tudja, hogyan kell játszani egy ilyen fontos találkozón. A Paks elleni meccset leszámítva jó formát mutatunk tavasszal, de most ez sem számít, egy új történet kezdődik ma este. Három forduló van vissza, látom az edzéseken is, hogy a csapat is érzi a hajrá fontosságát, tudják azt a játékosok, hogy minden kis részlet számít. Két hét van hátra a szezonból, ez a legjobb idő arra, hogy mindenki kihozza magából a maximumot! Személy szerint is nagyon tisztelem az angyalföldi csapatot, igen nehéz ellenük meccselni, nehéz dolgunk lesz idegenben. Igaz, hogy Újpesten fogadnak minket, de már biztos megszokták a Szusza Ferenc Stadiont hazai pályaként. Rangadóra, egy "top" meccsre számítok, bízom benne, hogy a megfelelő hozzáállás hoz majd egy kis szerencsét is, a végén pedig győztesen hagyjuk el a pályát. (vidi.hu)

Honvéd – Ferencváros, 19:30

Supka Attila (Honvéd): – Megvan a saját célunk, ennek megfelelően készülünk a Ferencváros elleni mérkőzésre. Ha mindenki a maximumot hozza ki magából, akkor tudunk majd eredményesen játszani, annak ellenére, hogy azért vannak problémáink. Meghatározó játékosaink – Lovric, Ikenne-King, Nagy Gergő – sérüléssel bajlódnak, akikre nem tudunk számítani, Baráth Botond pedig kétmeccses eltiltást kapott, ami még az FTC ellen él. Ennek ellenére úgy megyünk ki a pályára, hogy mindent megteszünk azért, hogy hazai környezetben a három pontot begyűjtsük. (Sportvilág)

Thomas Doll (Ferencváros): – Nem is kérdés, hogy több gólt kellene rúgnunk és erre rengeteg lehetőségünk akadt az elmúlt mérkőzéseken. Ez a cél, ennek kell lebegnie a szemünk előtt. A Vasas ellen több lehetőségünk is akadt, de veszni hagytuk őket. Az utolsó öt mérkőzésünkből négyen döntetlent játszottunk, ez nagyon kevés tőlünk. A Honvéd otthonában mindig nehéz játszani, ez is egy budapesti derbi. Két gazdag történelemmel rendelkező klubról van szó, a Honvéd a címvédő, jelenleg a harmadik helyért küzdenek, mi pedig a bajnoki címért. Lendületesen kell indítanunk és az első vagy a második helyzetünket be kell rúgnunk, hogy ne a sokadik lehetőségig kelljen várnunk. A játékosok tudják, hogy ennél többre képesek, mi rúgtuk a legtöbb gólt az idei bajnokságban, szóval fontos, hogy újra elkapjuk a fonalat. (fradi.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz