NB I, a 12. forduló válogatottja

Markek (Puskás Akadémia) – Wingo (Ferencváros), Spandler (Puskás Akadémia), Széles (Gyirmót) – Szegi (Gyirmót), Bőle (Honvéd), Baluta (Puskás Akadémia), Dzsudzsák (Debrecen), Petrjak (Fehérvár) – Dárdai (Fehérvár), Uzuni (Ferencváros)

Markek Tamás (Puskás Akadémia)

Hetek óta remekül helyettesíti a sérült Tóth Balázst. Sok nagy védést bemutatott, többek között Tallo két közeli próbálkozását is hatástalanította.

Henry Wingo (Ferencváros)

Sokat dolgozott, a támadásokat is hatékonyan segítette, az első gólt megelőzően ő ívelt középre. A második félidő elején róla állították ki Leonit, ami a mérkőzés végeredménye szempontjából döntő momentumnak bizonyult.

Spandler Csaba (Puskás Akadémia)

Viszonylag sok dolga volt a védelem közepén, de remekül megoldotta a feladatát, földön és levegőben is határozott volt.

Széles Imre (Gyirmót)

Keményen, agresszívan futballozott, az ő átlagon felüli védőmunkája is kellett ahhoz, hogy az újonc megússza kapott gól nélkül.

Szegi Vince (Gyirmót)

A mezőny legjobbja volt. Lőtt egy bombagólt 20 méterről a jobb felső sarokba, majd a második gólt megelőzően pontosan centerezett középre, Varga fejese még kipattant a kapusról, de Simon már nem hibázott.

Bőle Lukács (Honvéd)

A kispestiek legjobbja volt Debrecenben, nem rajta múlt, hogy kétgólos előnyből elveszítették a mérkőzést. Kétszer is bevette a hazaiak kapuját, de hiába vezettek 3-1-re, vereség lett a vége.

Alexandru Baluta (Puskás Akadémia)

Remek labdákat adott a társainak. Már az első félidőben is gólt szerezhetett volna, szünet után éles szögből talált be. A végén kiharcolt egy 11-est, amit Kozák értékesített.

Dzsudzsák Balázs (Debrecen)

Mind az öt Loki-gólban fontos szerepet játszott. Ő szerezte az elsőt 11-esből, majd adott egy gólpasszt Ugrainak, aztán 20-ról beverte a bal sarokba, a megcsúsztatott szöglete után fejelt a kapuba Deslandes, végül pedig Németh Krisztiánnal is rúgatott egy gólt.

Ivan Petrjak (Fehérvár)

Nagyon élt a ZTE elleni mérkőzésen, nem igazán tudták őt tartani. A 37. percben egy szép cselt követően, éles szögből volt eredményes.

Dárdai Pál (Fehérvár)

A meccs embere volt, kiosztott egy gólpasszt Kodronak, valamint Petrjaknak, a második félidő elején pedig ő maga is eredményes volt.

Myrto Uzuni (Ferencváros)

Ő szerezte csapata második gólját, amivel el is dőlt a meccs, de az albán csatár nevéhez fűződik a negyedik találat is, ahol egy higgadt csel után lőtt a kapuba.

A forduló cseréje: Ugrai Roland (Debrecen)

Remek cserének bizonyult. Felpezsdítette a debreceniek támadójátékát, a második félidő elején szépen tekert 16-ról a hosszú sarokba, de később is volt egy jó lökete, amit Szappanos bravúrral védett.

A forduló edzője: Peter Stöger (Ferencváros)

Egy erősen felforgatott kezdővel is magabiztosan nyertek Kisvárdán és ezzel első helyen várják a folytatást. Kulcsfontosságú volt a vezető gól megszerzése, majd a kiállítást követően egyértelműen uralták a meccset.