– Mondhatjuk, hogy ez volt életed legjobb szezonja?
– Ez így még nem fordult meg a fejemben, de mondhatjuk. Azok után, hogy már egészen fiatalon, 15 évesen kupameccsen góllal mutatkoztam be a felnőtteknél, majd 16 évesen az NB I-ben is játszhattam, és úgy indult a karrierem, ahogy arról sokan álmodoznak, igazából mostanra adatott meg, hogy sérülés nélkül lehozzak egy teljes szezont. Egy olyan helyen, ahol az edző nagyon bízott bennem, mindezt pedig megspékeltük egy váratlan feljutással – szóval talán helytálló ez a kijelentés.

– Egy éve azt mondtad, a célod az, hogy szeretnél újra az NB I-ben játszani. A cél teljesült, de mégis az NB II-be kiesett MTK-t választottad az élvonal helyett. Miért?
– Egyáltalán nem nevezném nagy dilemmának, amikor az MTK Budapest és a Balmazújváros között kellett döntenem. A kék-fehéreknél egyszerűen jobban éreztem azt, hogy akarnak. Az MTK előrelépés a pályafutásomban, mégha egy feljutó csapatból egy kiesőhöz is szerződtem. Továbbra is szeretnék a legmagasabb osztályban játszani, most ez csúszik egy évet. A helyzet egyébként teljesen más, mint egy éve, itt most elvárják tőlünk, hogy feljussunk, adott egy erős keret egy számomra ismerős szakmai stábbal, szeretnék gólokkal és gólpasszokkal ehhez hozzájárulni.

– Az MTK új edzője, Feczkó Tamás hasonló utat járt be: otthagyta a Balmazújvárost az MTK-ért. Ez mennyire befolyásolt?
– Az edző személye fontos. Nem olyan régen volt egy két és fél éves időszakom, amikor alig tudtam futballozni. Míg a csapattársaim stadionról stadionra, én műtőről műtőre jártam. Otthon feküdtem, mindkét lábam fel volt vágva, és Feczkó Tamás volt az, aki eljött hozzám és arról győzködött, hogy bennem még sok van, Balmazújvárosban pedig újraépíthetem magam. Igyekeztem jó játékkal meghálálni a bizalmat, ahogy a csapattársaim is kitettek magukért az elmúlt szezonban.

Nem a Ferrari számít

– 29 éves múltál. Mit terveztél annak idején, hol tartasz majd a futballban 30-hoz közel?

Nem Ferrarit és nem luxuséletet láttam magam előtt. Gyerekként is leginkább azért futballoztam, mert imádtam a játékot, később is legfeljebb egy-egy meccsre néztem előre, abból akartam a legtöbbet kihozni.

Nyilván voltak elképzeléseim, de aztán másként alakultak a dolgok.

– Kijelenthető, hogy a sérülések miatt?
– Ha a tényeket nézzük, akkor igen, alapvetően határozta meg mindez a karrieremet. De nem szeretnék csak erre hivatkozni, a sok sérülés ugyanúgy hozzátartozik a pályafutásomhoz, ahogy sikerek és kudarcok is, ezen nem tudok változtatni. Mártírkodhatnék, hogy mennyire nehéz karrierem volt, mutogathatnék másokra vagy a sorsra, de semmi értelme. Biztosan akadnak, akik azt mondják, milyen szerencsétlen ez a srác, aki már fiatalon válogatott volt, akit tiniként leigazolt a Dinamo Kijev, de a sérülések miatt nem futotta be a neki jósolt karriert. De én másként élem ezt meg. Azt látom, hogy mindig sikerült felállni, újrakezdeni, és még mindig azt csinálhatom, amit gyerekként akartam. Tele vagyok célokkal, talán meg is mosolyognának érte, ha ezekről nyíltan beszélnék, de ezekről nem beszélni kell, hanem tenni érte. Szeretném például pótolni azokat az éveket, amik nekem kimaradtak. Hiába vagyok 29 éves, én úgy készülök, hogy a hátralévő évek teszik majd teljessé a pályafutásomat.

– Melyik volt a legnehezebb időszak?
– A térdsérüléseim a leginkább embert próbáló fajtából valók, ebből már egy is taccsra vághatja egy futballista karrierjét, nekem ilyenből több is akadt.

A legmélyebb pont az volt, amikor újra és újra megsérültem, nem volt csapatom, nem volt szerződésem, gyakorlatilag tényleg nem maradt más remény, mint zombi üzemmódban edzeni.

Közben az ember elbizonytalanodik, van-e értelme sokadszor is újra kezdeni, ennyi sérülés próbára teszi a jellemet. Azért nem szeretek viszont erről sokat beszélni, mert úgy tűnik, sajnáltatni akarom magamat, pedig ebben a történetben egyedül azokat érdemes sajnálni, akik körülöttem voltak, mert nekik talán még nehezebb lehetett.

Vecsés után Ronaldo

– “A magyar fiú, Farkas Balázs legalább akkora tehetség, mint Lionel Messi”. Tudod, ki mondta ezt rólad?
– Igen, Szabó József, a Dinamo Kijev legendás játékosa, majd edzője. Jól esett, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki.

– Hogyan emlékezel vissza a kijevi korszakra, amikor ez a mondat elhangzott?
– 2006-ban kerültem alig 18 évesen egy olyan klubhoz, amelyet előtte néhány hónappal még a legendás Lobanovszkij irányított.

Az egyik héten még Vecsésen játszottam az NB II-ben a Nyíregyházával, majd hirtelen a kijevi öltözőfolyosón találtam magam, amint néhány méterre tőlem Ronaldo Robinhóval meg Baptistával beszélget, mielőtt kimenne az aktuális BL-meccsre a pályára.

A kijeviek azért igazoltak le, mert a képességeim alapján úgy hitték, a csapat hasznára lehetek. Volt olyan edzőmeccs, amikor három gólt lőttem annak a Hamburgnak, amelyet épp Thomas Doll irányított. Sikerülhetett is volna, aztán másként alakult… Viszont nincs hiányérzetem, mert pontosan tudom, mennyi munkát tettem ebbe az egészbe vagy miben voltam kevés.

– Miben?
– Zöldfülűként, senkiként kerültem oda korszakos ukrán futballisták közé. Úgy nőttem fel, hogy a saját korosztályomban mindig vezér voltam, ott meg beállhattam a sor végére. Ott alulról kellett kezdenem, nagyon nagyon küzdöttem, de nem volt elég.

– Nagyon fiatalon, 18 évesen kerültél ki a Dinamóhoz. Mit tanácsolsz a fiataloknak: menjenek vagy maradjanak?
– Egyértelműen igen a válaszom, ha külföldre hívnak, akkor menni kell. Ha egy ilyen hírű klub akar téged, arra nehéz nemet mondani, de ezzel csak több leszel. A kérdés leginkább az, hogy hova érdemes elmenni, azt érdemes jól megválasztani. Mentalitás, felkészültség, hozzáállás, akarati tényezők – ezekben mind sokat tud tanulni az ember odakint. Az élfoci és a hazai között a különbséget az jelenti, amennyi munkát beletesznek és amilyen minőségben. De ebbe mélyebben nem mennék bele, mert nem én vagyok az, aki meg akarja mondani a tutit, én csak a saját tapasztalataimról beszélek.

Ferguson, válogatott, beragadt pénzek

– Az mennyire legenda, hogy a Manchester United le akart igazolni?
– A BL-ben egy csoportban voltunk, és a két U21-es, “reserve team” is meccselt egymás ellen.

Ezt a meccset Alex Ferguson is látta, és utána egyből jelezték, hogy a kiváló mester külön is kiemelte a játékomat. Az ügy nem állt meg itt, tárgyaltak a klubok, de nem tudtak dűlőre jutni.

A teljes képhez hozzátartozik, hogyha 1-2 évvel fiatalabb lettem volna, biztosan leigazoltak volna, bármennyit is kért volna a Kijev, de közel 20 évesen én már “túl öreg” voltam nekik. Egyszerűen a koromhoz képest nem volt elég tapasztalatom, lejátszott tétmeccsem, amit azon a szinten elvártak volna, ezért is ment a huzavona. Amilyen a sors, ennek a történetnek is egy sérülés vetett teljesen véget.

– Egészen fiatalon lettél magyar válogatott, Várhidi Péternél háromszor is lehetőséget kaptál. Az jót tett Neked?
– – Kevesebb nem lettem tőle. Lehet, ha nincs a sérülésem, most 50-szeres válogatottként már nem álmodoznék róla, de így még nem tettem le arról, hogy összejöjjön a negyedik, az ötödik… A Barcelona már nem fog leigazolni, de szerintem leszek még légiós, várnak még rám sikerek. Ukrán bajnok vagyok, két magyar bajnoki aranyam és ezüstöm is van egy kupagyőzelem mellett. A helyén kezelem azt, hogy mennyit tettem én ezekhez hozzá, de ez ugyanúgy hozzátartozik a karrieremhez, mint a másik oldal, a sok hiányzás, a félrekezelt sérülések. Mutogathatnék tulajdonosra, elnökre, edzőre, orvosra, bárkire, de ennél semmi nem áll távolabb tőlem. A miértek ebben a sportágban senkit nem érdekelnek, csak a színpad számít, vagyis amit a pályán előadsz.

MOKÁNY LAJOS