A fővárosi kék-fehérek egy évre kölcsönvették a Paks középpályását, aki 2014 őszén még az MTK-ban mutatkozott be az élvonalban. A tolnaiak további három játékosuktól is megváltak.
A másodosztályban szereplő MTK Budapest a hivatalos oldalán jelentette be, hogy
egy évre kölcsönvette az élvonalbeli Paksi FC középpályását, Cseke Benjámint, akinek játékjogára vételi opciót is szereztek.
A 25 éves labdarúgó jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, hiszen eddig 68 találkozón játszott az NB I-ben. A korábbi U21-es válogatott játékos a hazai első osztályban az MTK-nál mutatkozott be, még 2014 őszén. Ezt követően igazolta le őt az Újpest FC, amelyet közel négy szezonon át erősített, innen került Paksra, ahol az idei szezonban két mérkőzésen kapott lehetőséget.
Cseke az NB I-ben, az NB II-ben és a Magyar Kupában eddig 13 gólig és 14 gólpasszig jutott.
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.