Az OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén a tabella 11. helyén álló Budafok a harmadik helyezett MTK Budapestet fogadta.

A vendégek nem is kezdhették volna jobban a mérkőzést: a 2. percben Varga passza után Schön lőtt 23 méterről, a labda pedig a kapu bal oldalában kötött ki. Nagyon szép gólt lőtt az MTK fiatalja (0-1).

Nem sokkal később Prosser veszélyezetett, aztán a másik oldalon egyenlített a Budafok: egy kavarodás után Zsóri lövése még kipattant a kapufáról, Skribek azonban már a hálóba lőtte a labdát (1-1).

A 14. minutumban Prosser lövését védte Póser, a másik oldalon Huszti próbálkozását ütötte ki Mijatovic. A 28. percben ismét vezetést szerzett az MTK: Dimitrov indította Miovskit, akinek a lövése még elakadt a kifutó Póserben, azonban a labda Varga elé került, aki a hálóba lőtte azt, megszerezve első gólját kék-fehérben (1-2).

Nem sokkal később Miovski került ziccerbe, de az asszisztens lest jelzett. A félidő utolsó lehetőségeként Skribek vette célba a kapu jobb alsó sarkát, de kevéssel elvétette azt.

A szünetben cseréltek a hazaiak, a frissen beállt Zeke rögtön sárga lapot kapott, majd az 52. percben jött az egyenlítés: Kovács 18 méteres szabadrúgása a bal, majd a jobb oldali kapufát találta el, végül Csonka érkezett és pofozta be a labdát (2-2).

Cserék következtek mindkét oldalon, helyzetekben azonban jóval kevésbé volt dús a második félidő, mint az első. Az MTK labdabirtoklási fölényben volt, majd a 83. percben emberelőnybe is került, amikor Nikolic utolsó emberként elveszítette a labdát, majd lerántotta Mezeit.

A megítélt szabadrúgást a sértett végezte el, lövése kevéssel suhant el a felső léc felett. A hajrában és a négyperces ráadásban is ment előre a három pontért az MTK, az eredmény azonban már nem változott, 2-2-es eredménnyel ért véget a fővárosi csata.

Budafok – MTK 2-2

Gólszerzők: Skribek (6.), Csonka (52.) ill. Schön (2.), Varga (28.)

Budafok: Póser – Huszti, Nikolić, Oláh B., Medgyes (Zeke, 46.) – Csonka, Filkor (Micsinai, 73.)- Skribek, Kovács D., Szabó M. (Ihrig-Farkas, 64.) – Zsóri (Kulcsár, 81.)

MTK Budapest: Mijatović – Alho (Ikenne-King, 81.), Pintér Á., Nagy Zs, Schön – Kata, Mezei, Dimitrov (Palincsár, 60.)- Varga R. (Bíró, 79.), Miovski, Prosser (Balázs B., 60.)