MTK

MTK: 18 tehetséget is kölcsönadtak az NB II-be

A Vasas és a Békéscsaba három-három labdarúgót is kölcsönvett a kék-fehérektől, de került Budaörsre és Vácra is játékos.
Budai László 2018. július 18., szerda 13:18
A Vasas és a Békéscsaba három-három labdarúgót is kölcsönvett a kék-fehérektől, de került Budaörsre és Vácra is játékos.
Szerző: Budai László 2018. július 18., szerda 13:18

Az MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy több tehetségét is kölcsönadta NB II-es egyesületekhez, hogy a játékosok több lehetőséghez juthassanak, így fejlődhessenek.

Bese Balázs, Hinora Kristóf és Talabér Attila a Vasashoz, Mezei Szabolcs, Lustyik Levente és Szatmári István a Békéscsabához, Demjén Patrik Budaörsre, Gréczi Márton Tiszakécskére, Kovács Botond Mosonmagyaróvárra, Varga Szabolcs Vácra, míg Nagy Zsombor Dorogra került.

Sági Milán, Karacs Dániel, Adorján Gergő, Szuhodovszki Soma, Palincsár Martin, Szabó Dominik, Szerencsi Miklós egyaránt az MTK partnerklubjánál, a Monornál folytatja kölcsönben pályafutását. Bayer Bence, Tóth Milán és Forgács Péter esetében még zajlanak az egyeztetések az érdeklődő klubokkal.

Khaly Iyane Thiam és Hujber Tamás játékjogát végleg értékesítették, előbbi a bolgár Levszki Szófiához igazolt, míg utóbbi Cegléden folytatja.

Tippelj és nyerj az Újpest-MTK bajnokival!

Címkék: #NB I #MTK
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz