Kettős mérce és sportszerűtlenség: Az MTK nem kapja vissza, amit adott - nincs halasztás a betegséghullám után

A Haladás, majd az MLSZ is nemet mondott az MTK halasztási kérelmére, hiába érintett a kék-fehéreket érintő betegséghullámban a keret mintegy kétharmada. Pedig az MTK nem is olyan régen, hasonló esetben sportszerűen a halasztás mellé állt - és akkor az MLSZ is együttműködő volt.
Dudás Gábor 2019. április 12., péntek 9:58
A Haladás, majd az MLSZ is nemet mondott az MTK halasztási kérelmére, hiába érintett a kék-fehéreket érintő betegséghullámban a keret mintegy kétharmada. Pedig az MTK nem is olyan régen, hasonló esetben sportszerűen a halasztás mellé állt - és akkor az MLSZ is együttműködő volt.
Szerző: Dudás Gábor 2019. április 12., péntek 9:58

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, az MTK Budapest vezetése rendkívüli helyzet, azaz egy súlyos betegséghullám miatt az MLSZ Versenybizottságához fordult, kérve a Haladás elleni szombati bajnoki mérkőzés elhalasztását. A helyzet annyira komoly, hogy három korosztályos együttesnél szintén halasztást kért a klub hasonló okok miatt.

A helyzetet jól jellemzi, amit az MTK középpályása, Vogyicska Bálint nyilatkozott, illetve leírt a Blikknek beszélve, ő maga például kórházba került és három kilót fogyott a gyomor-bélhuruttal járó vírusinfekció miatt.

- A hét közepétől edzésbe álltam, de három kilót így is fogytam. És én még jobban jártam, mivel a mérkőzést követő napokban túljutottam a nehezén, a többiek nagy része viszont még jelenleg is szenved a betegségtől - mondta Vogyicska a lapnak.

Három éve lehetett halasztani

A Haladás, majd az MLSZ azonban úgy döntött, nem járul hozzá a halasztáshoz, ami azért is furcsa, mert nem is olyan régen, egy ennyire nem súlyos esetnél teljesen ellentétes döntések születtek. 2016 februárjában a Paksi FC hivatalos közleményben számolt be egy, a csapatot sújtó betegségről, illetve egy bakteriális fertőzésről, amely a klub két alkalmazottját érintette. Emiatt a tolnaiak épp az MTK elleni bajnoki mérkőzésük elhalasztását kérték - sikerrel.

Akkor az MLSZ és a mostani ügyben is érintett MTK is sportszerűen belement a találkozó későbbi időpontban történő lejátszásába.

"Az MTK Budapest természetesen együttműködik Csertői Aurél együttesével, elfogadja a halasztás tényét, melyhez a Magyar Labdarúgó-szövetség már hozzá is járult. A klubok vezetői egyeztetnek, hogy a feszített menetrend mellett mikor tudják lejátszani az elmaradó találkozót" - szólt a kék-fehérek akkor reakciója.

Ehhez képest rövid időn belül, egy hasonló, de még súlyosabb és több korosztályt esetben nem járultak hozzá a felek a halasztáshoz, hiába érintett az MTK keretének mintegy kétharmada a betegségben.

Bár az MTK-játékosok nyilatkozatai alapján sokakat alaposan megviselt a betegség, és ugye akadt, aki 3 kilót fogyott, a kék-fehérek tudomásul veszik a döntést: "Klubunk elfogadja a döntést, és természetesen a körülmények ellenére megpróbálunk minél jobban felkészülni a mérkőzésre" - írták a Facebookon megjelent reakciójukban.

https://www.facebook.com/MTKBudapest/photos/a.709917829021437/2454533114559891/?type=3&theater

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz