Az MTK Budapest nyáron igazolt észak-macedón támadója, Bojan Miovski győztes gólt lőtt hazája U21-es válogatottjában, Montenegró ellen (2-1), ezzel a spanyolok mögött a második helyen végzett csapatával a korosztályos Eb-selejtezőkön.

Mintegy öt hónap után nem könnyelműség már kijelenteni, hogy remekül sikerült húzás volt az MTK Budapest részéről Bojan Miovski megszerzése. A nyáron érkezett 20 éves támadó az NB I-ben is letette már a névjegyét, hiszen 7 mérkőzésen 5 gólt szerzett eddig és volt két gólpassza is, az összes tétmeccset górcső alá véve pedig 8 találkozón 7 gól+2 gólpassz a fiatal játékos mérlege.

Aki a válogatottban is fontos szereplővé lépett elő az utóbbi időben: az U21-es észak-macedón csapatban rendszeresen számolnak vele, az ősszel mind a négy Eb-selejtezőn pályára lépett, a legutóbbi két találkozón kezdőként, és a Montenegró elleni mérkőzést (2-1) Miovski büntetőből szerzett gólja döntötte el.

Az észak-macedónok az MTK-csatár találatának is köszönhetően a második helyen végeztek Eb-selejtező csoportjukban a spanyolok mögött, így pótselejtezőn lehet esélyük arra, hogy ott legyenek a magyar-szlovén közös rendezésű kontinenstornán, amelyre idén tavasszal, illetve nyáron kerül majd sor.

Az Eb-n a csoportmérkőzéseket március 24. és 31. között játsszák le, míg a kieséses szakasz összecsapásaira május 31. és június 6. között kerül majd sor.