Lencse László és Gengeliczki Gergő is a kék-fehéreknél folytatja karrierjét.
Az MTK hivatalos honlapján jelentette be két játékos szerződtetését. A csakfoci.hu éppen ma délelőtt jelezte, hogy Lencse László lehet az egyik labdarúgó, aki visszatérhet a Hungária körútra, ezt pedig most hivatalosan is elismerte a kék-fehér klub. A 28 éves támadó hét év után lesz ismét az MTK labdarúgója. Az előző szezonban a Puskás Akadémiát erősítette, 11 góljával a házi góllövőlista második helyezettje lett.
A másik friss érkező Gengeliczki Gergő, akivel bár hosszabbított volna a Soroksár, a játékos a távozás mellett döntött, és aláírt az MTK-hoz.
A kék-fehérek azt a tegnapi hírt is megerősítették, hogy Poór Patrik elhagyja az együttest, a játékos a Puskás Akadémiában folytatja.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.