Az ősszel 14 bajnokin játszó, első NB I-es gólját is megszerző Schäfer András a török Trabzonspor elleni bravúros edzőmeccsről (2-0) is nyilatkozott az mtkbudapest.hu-nak.

Kezdeném a megérkezéssel: körülbelül 10 fegyveres rendőrt láttunk, már az fura volt, majd az első félidő felénél ellenfelünk több száz szurkolója is megérkezett, szóval egyáltalán nem klasszikus edzőmeccses hangulata volt a mérkőzésnek. Ha egy ilyen meccsen nincs az embernek kedve fociznia, akkor soha. 

Ez mind plusz motivációval töltött el minket, valamint tudjuk azt is, hogy ilyenkor lehet igazán a csapatba kerülni és csapatban maradni is – nyilatkozta a törökországi edzőtáborban a 19 éves középpályás, aki tudja, hogy neki a továbbiakban is extrán kell teljesítenie, ha a kezdőcsapatban akar maradni.

Egy ilyen névsor mellett, amivel a keretünk rendelkezik, bármikor ki lehet kerülni a csapatból. Én úgy érzem, nekem inkább minden edzésen inkább be kell még kerülnöm oda, mintsem arra figyelni, kiesek-e onnan.

Schäfer a két hét múlva kezdődő tavaszi idényről is beszélt a klubhonlapnak.

Szerintem a most mögöttünk helyet foglaló csapatok elleni mérkőzéseinket nyernünk kell, ebben javulnunk kell. Ezzel állandósítanánk a teljesítményünket, és nem történne meg az, hogy egy meglepetésgyőzelem után például az utolsó helyezettől kikapunk. Jó lenne beállni egy úgymond kötelező ritmusra, vagyis a kötelezőnek kikiáltott meccseket be kell gyűjteni, majd a ki-ki meccseken is megpróbálni nyerni – tette hozzá.