Vidi: "Nem vagyok egy Gattuso" - keményebb az NB I az osztrák bajnokságnál

A fehérváriak egyik legnevesebb játékosa hosszabb interjút adott.
Dudás Gábor 2016. november 27., vasárnap 20:46
A fehérváriak egyik legnevesebb játékosa hosszabb interjút adott.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 27., vasárnap 20:46

Anel Hadzic, a Videoton 14-szeres bosnyák válogatott, a 2014-es vb-t megjárt játékosa több témát is érintett a hivatalos klubhonlapnak adott interjúban. Ebből idézünk az alábbiakban.

Pályára léptél a 2014-es világbajnokságon is, olyan sztárokkal szerepeltél együtt, mint Pjanic vagy Dzeko. Mekkora volt a felhajtás körülöttetek? Szerencsére idén nyáron mi is megtapasztalhattuk, hogy mekkora őrület veheti körül a válogatottat, amikor egy nagy tornán vesz részt a csapat.

- Persze, nagy volt a nyüzsgés a csapat körül, ez érthető ilyenkor. A klubokhoz is valamivel több pénz került, a két említett játékos pedig hatalmas sztár Boszniában, nem csak akkor, amikor valamilyen világverseny van - mondta Hadzic a vidi.hu-nak.

Májusban játszottál utoljára a válogatottban, a legutóbbi keretekből viszont kimaradtál. Beszéltél erről Mehmed Baždarević szövetségi kapitánnyal

- Szinte minden mérkőzés után beszélünk. Egy darabig csapat nélkül voltam, mielőtt a Vidihez igazoltam, hiányoztak a lábamból a mérkőzések és a csapatedzések. Azt mondta, hogyha továbbra is folyamatosan játszom a Vidiben, akkor a februári, márciusi keretben már újra ott lehet a nevem. Örültem ennek, mert nagyon fontos számomra a válogatott is.

Több mint 200 élvonalbeli találkozót játszottál Ausztriában. Mit gondolsz, miben jár előrébb az osztrák bajnokság a magyarnál?

- Az infrastruktúrát tekintve egyelőre még előrébb jár az osztrák foci, a néző is több a stadionokban. Nagyon bíznak a fiatalokban is, sok tapasztalatlan játékos kap lehetőséget az edzőktől. Magyarországon valamivel keményebb a bajnokság és itt is sok jó labdarúgót láttam már, szóval nagy különbség azért nincs a két liga között.

Mielőtt a Vidihez igazoltál, beszéltél a magyar bajnokságról Asmir Suljiccsal, vagy akár válogatott csapattársaddal, Muhammed Besiccsel?

- Besiccsel nem, de Asmirral sokat beszéltünk. Csak jókat mondott a klubról és a bajnokságról is, sokat számított számomra a véleményre.

 

Amikor az ember azt olvassa, hogy érkezik egy bosnyák válogatott védekező középpályás, akkor - és ezt ne értsd félre - hajlamos arra, hogy egy pitbull típusú labdarúgóra gondol, amíg te inkább elegánsabban teszed a dolgod a középpálya közepén.

- Tényleg nem vagyok egy Gattuso (nevet). Tudok agresszívan játszani, ha kell, de nem célom levadászgatni az ellenfelet. Elsősorban játszani, focizni szeretek, nem pedig rombolni. Persze szükség van némi jó értelemben vett agresszivitásra a labdarúgásban, de a védekezés mellett szeretem bejátszani a két tizenhatos közötti területet és igyekszem kivenni a részemet a támadásokból is.

A Vidinél most kimondott cél a bajnoki cím. Könnyű megfelelni az ilyen elvárásoknak?

- Normális, hogy ez a cél, mi, játékosok is bajnokok szeretnénk lenni. Erős a keret, jók az edzők, szerintem képesek vagyunk odaérni az első helyre. Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy a Vidi egy emlékezetes szezont zárjon.

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz