Vidi: Újabb szerződéshosszabbítás, együtt maradt a bajnokcsapat - hivatalos

A tavalyi szezonban 28 bajnoki mérkőzésen pályára lépett Anel Hadzic hosszú távra kötelezte el magát a fehérvári klubhoz. Kovács Zoltán sportigazgató az átigazolási pletykákról is nyilatkozott.
Budai László 2018. június 30., szombat 13:44
A tavalyi szezonban 28 bajnoki mérkőzésen pályára lépett Anel Hadzic hosszú távra kötelezte el magát a fehérvári klubhoz. Kovács Zoltán sportigazgató az átigazolási pletykákról is nyilatkozott.
Szerző: Budai László 2018. június 30., szombat 13:44

Meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését Anel Hadzic, aki hosszú távra kötelezte el magát a fehérváriak mellett - jelentette be a vidi.hu. A 14-szeres bosnyák válogatott középpályás 2016 augusztusában érkezett Székesfehérvárra, 48 bajnokin kilenc gólt szerzett, emellett a 2017/2018-as szezonban pályára lépett 7 EL-selejtezőn is. Két éve ezüstérmet szerzett a csapattal, idén nyáron aranyérmet ünnepelhetett a 28 esztendős labdarúgó.

- Tulajdonképpen nem volt kérdés, hogy a Vidiben szeretném folytatni, örülök, hogy sikerült erről megállapodnunk. Jó a csapat, közel van hozzám a családom, a barátnőm, mondhatom, nagyon jó itt az öltözőben is a légkör, így örömmel maradok. Bízom benne, hogy a bajnoki cím csak az első lépés volt, most szeretnénk megvédeni a címünket, mellette pedig szeretnénk elhódítani a Magyar Kupát is. Készülünk nagyon a BL-selejtezőkre is, van még két hetünk az első meccsig, addig is dolgozunk minden nap a céljainkért. Szeretnénk Európában is olyan messze jutni, amennyire csak lehet - mondta a szerződés aláírása után Anel Hadzic, majd Kovács Zoltán sportigazgató is nyilatkozott.

- Anel Hadzic érkezése óta stabil tagja a Vidinek, már az előző bajnokságban is kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, a bajnoki cím során pedig még erre a teljesítményre rátett egy lapáttal. Tavasszal még jobban játszott, mint ősszel, ezért nem volt kérdés, hogy szeretnénk meghosszabbítani a szerződését.

Azt kár lenne titkolni, hogy voltak külföldi megkeresései, de nem éreztem azt egy percig sem, hogy igazán elkívánkozna innen. Annak is örülünk, hogy a Vidiből visszakerült a bosnyák válogatottba, bízunk benne, hogy a jövőben még a mérkőzései számát tovább tudja gyarapítani – ez a klub presztízsét is tovább javíthatja.

Anellel kapcsolatban sok híresztelés látott napvilágot, de elmondhatom, hogy már hetekkel ezelőtt megállapodtunk a szerződéséről, de amíg nem írtuk alá a papírokat, nem publikálhattuk hivatalosan a bejelentést. Ehhez a gyakorlathoz a jövőben is tartjuk magunkat” - kommentálta a középpályás hosszabbítását Kovács.

A Vidi első keretében így senkinek nem jár le a szerződése 2018-ban. Erről és a legújabb átigazolási pletykákról is beszélt a sportigazgató.

- Anel hosszabbítása után már írhatjuk, hogy a bajnokcsapat gyakorlatilag együtt maradt, egy kerettagnak sem jár le idén a szerződése, szurkolóink ilyen szempontból is megnyugodhatnak, a játékosok zavartalanul készülnek a BL-selejtezőre.

Mi is értesülünk persze a különböző hírekről, legutóbb éppen a román sajtóban jelent meg cikk arról, hogy konkrét ajánlatot tettünk az egyik román klubnak. Valahol imponáló, hogy a Vidi neve azért merül fel válogatott játékosok kapcsán, hogy az árukat felverjék az ügynökeik, de semmiféle ajánlatot nem tettünk.

Aki az ellenkezőjét állítja, az nem mond igazat. Ahogyan már sokszor elmondtam én is, amennyiben bármilyen igazolás aláírásra kerül, arról első kézből a Vidi hivatalos kommunikációs felületein olvashatnak majd szurkolóink.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz