A csatár az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta, hogy november eleje és január vége között egyéni program szerint, labda nélkül készült, utána pedig kellett néhány hét, hogy felvegye a mérkőzések ritmusát. Hozzátette, a közelmúltban már érezte, hogy visszanyerte a régi formáját, végig tudta játszani a meccseket, jöttek a gólok, a csapat is egyre jobb formába került, és sorozatban nyerték a mérkőzéseket.

Nagyon jó meccseket játszottunk, magabiztosak, eredményesek voltunk.

Sikerült beilleszkednem a rendszerbe, egyre jobban megismertem az új csapattársaimat, tehát a lehető legrosszabbkor jött a leállás.

Nikolics leszögezte, az újrakezdést követően ugyanazt a remek formát próbálják majd mutatni, mint a kényszerszünet előtt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség egy héttel ezelőtt jelentette be: a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti valamennyi szervezett versenyprogramját.

A csatár szerint a székesfehérváriak sem tudják, meddig kényszerülnek a pályán kívülre, nincs olyan információjuk, ami arra utalna, hogy nem fejezhetik be a bajnokságot.

Nikolics arra számít, ha megkapják a hírt, hogy visszatérhetnek, utána 7-10 napjuk lesz felkészülni az első mérkőzésig. Mint kifejtette, a klub kiadta az egyéni programokat, amelyeket napi szinten meg kell csinálniuk.

Nem hetek, hanem hónapok kellenek a visszatéréshez, ha egyáltalán befejezik a bajnokságot – vélekedett.

A Fehérvár 25 forduló alatt 50 pontot gyűjtve második az OTP Bank Ligában, három ponttal lemaradva a két mérkőzéssel kevesebbet játszott, listavezető és címvédő Ferencváros mögött. (MTI)