NB I: Portugáliát megjárt támadó a Vidi legújabb nyári szerzeménye - hivatalos

A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Csoboth Kevint, aki legutóbb a portugál Benficában szerepelt.
Csakfoci Admin 2021. augusztus 16., hétfő 16:37
A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Csoboth Kevint, aki legutóbb a portugál Benficában szerepelt.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. augusztus 16., hétfő 16:37

Csoboth Kevin pályafutását a Pécsi Góliátban kezdte, majd a PMFC-ben folyatta, ezt követően egy évet Fehérváron játszott a Főnixben. A fehérvári idényt egy, fővárosban töltött év követett (FTC U16). A következő mérkőzését már a Benfica dresszében játszotta, hiszen 2016 nyarán leigazolta őt a portugál élcsapat. Összesen 18 bajnokin szerepet kapott a helyi másodosztályban szereplő Benfica B-ben is, ahol 2 gólt és 2 gólpasszt jegyeztek fel a neve mellé.

A 21 éves támadó tagja volt az utánpótlás-válogatottaknak is, 30 meccsen 10 gólt szerzett eddig címeres mezben, pályára lépett többek között a 2017-es U17-es Európa-bajnokságon is.

- Középtávú stratégiánk fontos része, hogy magyar utánpótlás-válogatottakat igazoljunk a klubhoz, akiket felépíthetünk, és akiknek a játékában nagy öröme lehet a Vidi-szurkolóknak. Emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy a keretünkben a magyar-külföldi arány megfelelő legyen, ehhez is szükségünk van a fiatalokra. Kevin a korosztályának egyik legnagyobb tehetsége, végigkövettem a Benficánál eltöltött éveit. Két éve mondom neki, hogy jöjjön haza Magyarországra, és mutassa meg magát a felnőttek között. Ez a két év kihagyás ugyan nagy veszteség szerintem, de hiszek a magyar fiatalokban és abban, hogyha esélyt kapnak, akkor kihozzák magukból a maximumot. Itt, a Vidinél minden lehetőség adott Kevin számára, hogy bizonyítsa, utánpótlás-korában nem véletlenül jósoltak neki szép karriert a szakemberek - nyilatkozta legújabb igazolásról Sallói István, sportigazgató.

- Örülök, hogy a Vidi játékosa lehetek, szeretnék majd idővel a csapat alapemberévé válni és címekért küzdeni piros-kékben! Úgy gondolom, hogy a Benficánál eltöltött öt szezon alatt mentálisan léptem sokat előre, ezt és minden ott megszerzett tapasztalatomat igyekszem majd a magyar élvonalban is kamatoztatni. Szélső támadóként mindkét szélen számíthat rám a stáb, bízom benne, hogy minél több góllal és gólpasszal tudom majd szolgálni a csapatot. Több embert ismerek korábbról az öltözőből, hiszen Szendrei Norbi például csapattársam volt, de nem csak ő, hanem mindenki más is nagyon kedvesen fogadott - mondta a szerződés aláírása után a molfehervarfc.hu-nak Csoboth Kevin, aki a 77-es mezszámot viseli majd a szezon során.

Olvastad már?
Tovább erősítenek az NB I-es csapatok - átigazolási körkép
Így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári átigazolási időszakban az érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz