Kínos gólcsendek: elődei is voltak az NB I-ben két 11-est rontó Kovács Istvánnak - részletek

Nem ő az egyetlen, aki egy büntetővel próbálta "felhozni" magát, de nem sikerült neki, mint ahogy kínos gólcsendek más játékosokat is elértek az NB I-ben.
Budai László 2018. április 9., hétfő 19:57
Nem ő az egyetlen, aki egy büntetővel próbálta "felhozni" magát, de nem sikerült neki, mint ahogy kínos gólcsendek más játékosokat is elértek az NB I-ben.
Szerző: Budai László 2018. április 9., hétfő 19:57

Ritkán látni olyat, ami Kovács Istvánnal történt a hétvégén. Mint ismert, a Vidi 10-ese két és fél éve nem lőtt gólt a bajnokságban, ezek után kérte azt csapattársaitól, hadd rúghassa ő a 11-est, 3-0-ás állásnál. A gólkirályi címre is hajtó Danko Lazovics átengedte neki, a magyar középpályás azonban rontott. Később a csapattársai ismét lehetőséget adtak neki, hogy picit javítson a lelkiállapotán egy góllal, és az újabb büntetőhöz is odaengedték. Ám a helyzet rosszabbra fordult, hiszen Kovács ezt is kihagyta. Mentségére szóljon, hogy ezt követően "kiállt a nyilvánosság elé", és elmondta, amekkora bukás volt ez számára, annyira jól esett neki a csapattársak hozzáállása, majd hozzátette, akkor válik igazán felnőtté az ember, ha saját magán is jóízűen tud nevetni.

Olvastad már?
Kovács I. a két kihagyott büntető után: "Amilyen nagy emberi bukás, olyan felemelő pillanat volt" - videó
Az egy meccsen két büntető kihagyó Kovács István a Facebookon írt érzéseiről, míg Marko Nikolic vezetőedző szerint játékosa máskor is elvállalhatja a tizenegyest.
Elolvasom

A Fradi légiósa megcsinálta majdnem ugyanazt, de...

Hasonlóan emlékezetes eset Marek Penksáé. Ő korábban a bajnokság legjobbjának megválasztott légiósként érkezett a Ferencvárosba, mégis egy idő után totálisan gólképtelenné vált - 2004 tavaszán már több mint 2 éve nem tudott betalálni. Egy időben meg is fogadta, hogy addig nem borotválkozik, amíg ismét eredményes nem lesz, de később belátta, ez a fogadalma túl merész volt, így megszegte. A Nyíregyháza elleni bajnokin, 3-0-ás állásnál eljött az ő pillanata: társai mondták neki, rúgja ő a 11-est. Penksa odaállt, és természetesen kihagyta a büntetőt. Az ő sztorija azonban más véget ért, hiszen a kipattanó odapattant elé, és így a kihagyott 11-es ellenére is megszakadt a rossz sorozata.

Rudolf: Hónapokon át vártak egy gólra

Emlékezetesen kínos volt Rudolf Gergő esete, aki Diósgyőrben szenvedett borzasztó gólínségtől. Mindez főleg az előzmények ismeretében volt érdekes, hiszen sztárigazolásként érkezett, a fizetése miatt külön költségvetést kellett miatta készíteni, személyesen a klub tulajdonosa, Leisztinger Tamás tárgyalt vele és mutatta be őt. Alapból sérülten érkezett, majd megint megsérült. A legnagyobb izgalmakat így eleinte nem is az jelentette, hogy mikor talál be végre, hanem hogy mikor tud egyáltalán pályára lépni, majd végigjátszani egy meccset. Ez így ment hónapokon át, mémek egész sora született róla, majd 8,5 hónap után meglőtte az elsőt. Ezt ismét hosszú gólcsend követte, ki is rakták Diósgyőrből. Rudolf még a távozása után is bosszantotta a miskolci drukkereket, hiszen eligazolása után már az első meccsén gólt lőtt az ETO-ban.

Bödét, Lanzafamét és Radót is elérte a gólínség

A kínos gólínségbe amúgy több remek képességű játékos is belefutott már. Böde Dániel például 2015 őszén 9 forduló alatt 11 gólig jutott - a tizenkettedikre viszont nagyon sokat kellett várni, 853 perc telt el a két találat között.

A kispestiek kulcsembere, Davide Lanzafame az idei szezonban futott bele hasonlóba. Most hétvégén már 728 perce volt eredménytelen - közben büntetőből is lett volna lehetősége ezt megszakítani, de azt kihagyta -, most viszont megszakadt a sorozata.

Ahogy Radó Andrásnak is: a Ferencvárosban epizódszereplővé váló, majd a Puskásnál súlyosan megsérült támadó már nagyon régen örülhetett gólnak. Korábban már 34 NB I-szer volt ebben része, de a 35.-re szinte napra pontosan két évet kellett várni, így Kovács Istvánnal ellentétben, de Lanzafaméval együtt számára ez a hétvége pozitív véget ért.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz