Juhász: "Ez volt pályafutásom utolsó nemzetközi kupameccse" – elutasítja, hogy a Vidi nagyképű lenne

A MOL Fehérvár hátvédje, Juhász Roland elismerte, hogy nem érdemeltek továbbjutást a Vaduz ellen, de ettől csak még jobban fáj, hogy a védőnek így kell búcsúznia a nemzetközi porondtól.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 8., csütörtök 19:53
A MOL Fehérvár hátvédje, Juhász Roland elismerte, hogy nem érdemeltek továbbjutást a Vaduz ellen, de ettől csak még jobban fáj, hogy a védőnek így kell búcsúznia a nemzetközi porondtól.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 8., csütörtök 19:53

Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt a MOL Fehérvár FC egygólos előnnyel utazott Vaduz otthonába az EL-selejtező 2. körének visszavágójára. A második mérkőzést a fehérváriak 2-0-ra elveszítették, így 2-1-es összesítéssel búcsúztak a nemzetközi kupaporondtól.

A párharcról a fehérváriak rutinos hátvédje, Juhász Roland nyilatkozott a molcsapat.hu-nak. Elmondása szerint nem volt nagyképű a csapat, nem vették félvállról a meccset.

Nem játszottunk jól már a hazai meccsen sem, sőt ha már itt tartunk, a ZETA ellen sem. A Vaduz ellen, sajnos ki kell mondanunk, nem érdemeltünk továbbjutást. A végén ugyan kihagytunk egy fél bajnokságra való helyzetet, de a sors ilyenkor már bünteti az embert, és én is azt éreztem, hogy egész éjszaka játszhatnánk, akkor se tudnánk betalálni. Főleg Boban Nikolov helyzeténél éreztem ezt, még ha les is volt – kezdte Juhász Roland a molcsapat.hu-nak. – Az előfordulhat, hogy néhányan a csapatból túlságosan is a komfortzónájukban érezték magukat a Vaduz ellen, azt azonban visszautasítom, hogy nagyképűen álltunk volna a Vaduz elleni párharchoz. Volt egy kis kakaskodás a vaduzi kispadnál, biztosan ezért mondta az edzőjük, amit nyilatkozott, más jelét egészen biztosan nem tapasztalhatta annak, hogy lebecsültük volna őket, mert nem így volt – jelentette ki a 36 éves védő.

Juhász a tavalyi BL-selejtezők első fordulójából a Dudelange elleni párharcot is felidézte, ahol a luxemburgiak a visszavágó utolsó perceiben egy kapufával és egy hatalmas ziccerrel a frászt hozták a fehérváriakra.

Nem mentséget keresek, csak kapaszkodót, amikor azt mondom, ami a Vaduz ellen kellett volna, az nem tartozik a csapatunk erősségei közé. Mi a gyengébb csapatok ellen sem esünk neki az ellenfélnek, a mi játékunk inkább a szervezettség, a masszív védekezésből indított ellentámadások.

Ez a támadóbb csapatok ellen értelemszerűen jobban működik, és szenvedtünk már meg korábban is kisebb csapat ellen, elég csak a tavalyi menetelés első állomására, a Dudelange elleni párharcra gondolni, ahol könnyedén ki is eshettünk volna.

Végül elismerte, hogy fáj neki az EL-búcsú.

Egy bajnoki vereség után lehet azt mondani, hogy jön a következő meccs, ahol lehet javítani. De az EL-ben most nem jön következő meccs, csak jövőre, és még azt is ki kell harcolni. Ez nekem azért fáj különösen, mert előfordulhat, hogy a Vaduz elleni 0-2 volt pályafutásom utolsó nemzetközi kupameccse. Kilencvenvalahány nemzetközi kupameccs után egy liechtensteini csapat elleni kieséssel zárni. Pedig ott volt a kezünkben a lehetőség, hogy egy Bundesliga-klub ellen játsszunk ki-ki-meccset.

Ezek azok az esték, amikért érdemes futballistának lenni, és még mindig nem hiszem el, hogy így kiengedtük a kezünkből a lehetőséget. Úgy néz ki, nekem már nem adatik meg, hogy a MOL Aréna Sóstóban, telt ház előtt inthessek búcsút a nemzetközi futballnak.

Ráadásul ez most egy olyan vereség volt, amiről egyből tudod, hogy sokáig veled marad. Régen éreztem magam olyan rosszul, mint csütörtök éjszaka. Talán akkor utoljára, amikor a válogatottal kikaptunk Máltán.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el!

Olvastad már?
Kellemetlen meglepetés: A Vaduz kiejtette az EL-ből a Fehérvárt
Hosszabbítás után, emberelőnyben búcsúzott az egy éve még csoportkörös fehérvári csapat.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz