Hivatalos: Két válogatott játékost igazolt a Videoton egyszerre

Varga József 3+1 évre írt alá, a bosnyák fogás kettőre.
Dudás Gábor 2016. augusztus 29., hétfő 15:39
Varga József 3+1 évre írt alá, a bosnyák fogás kettőre.
Szerző: Dudás Gábor 2016. augusztus 29., hétfő 15:39

A csakfoci.hu ma számolt be arról, hogy eldőlt Varga József sorsa, és a DVSC 31-szeres válogatott középpályása már most a fehérváriaké lesz.

A két klub nemrég be is jelentette a 28 éves futballista váltását, Varga a Videoton együttesében folytatja pályafutását, 3+1 évre írt alá.

- Örülök, hogy sikerült megvalósítani a klubváltást, úgy érzem, nagy szükségem volt a környezetváltozásra. Persze kicsit kettős érzelmek kavarognak bennem, hiszen mégiscsak a szülővárosomat hagytam ott. Jól ismerem a Vidi játékosait, voltak akikkel együtt szerepeltem korábban a válogatottban, másokkal ellenfélként találkoztam a pályán, és persze itt van Bódi Ádám is, szóval nem hiszem, hogy nagy gond lenne majd a beilleszkedésemmel. Szeretnék nagyon sok szép sikert elérni a Vidivel, emellett pedig szeretnék ismét olyan teljesítményt nyújtani a pályán, amelyre én is büszke lehetek - mondta a szerződés aláírása után Varga József a vidi.hu-nak.

- Varga Józsi nem véletlenül 31-szeres válogatott labdarúgó, posztján az egyik, ha nem a legjobb magyar játékos – ezt be is bizonyítja majd. Még mindig van egy fejlődési lépcsőfok a játékában, a mentalitása és a képességei miatt is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszakerül a válogatott keretébe, hiszen tudása alapján ott van a helye. Nagyon motiváltan érkezik Székesfehérvárra, fontos volt, hogy ezt éreztük is a tárgyalások során. Köszönjük a Debrecennek a klub átigazoláshoz való hozzáállását. Azt még meg szeretném jegyezni, hogy természetesen szerettük volna, ha a mai két érkezőnk már korábban csatlakozni tud a kerethez, azonban az átigazolási piacnak megvannak a sajátosságai, amelyek miatt az érkezésük csak most realizálódott - nyilatkozta az igazolásról a Vidi sportigazgatója, Kovács Zoltán.

Mint ahogy írtuk, a másik irányba is várható játékosmozgás, Pölöskei Zsolt, a Vidi középpályása a Lokihoz kerülhet. 

A Videoton nem csak Varga, de a 14-szeres bosnyák válogatott Anel Hadzic érkezését is bejelentette, a korábban a Sturm Graz, legutóbb pedig a török Eskiehirspor mezét is viselő, 27 éves középpályás a 2014-es világbajnokságon is járt. 

- Boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubban folytathatom a pályafutásomat. A tárgyalások alatt végig éreztem azt, hogy szeretne engem a Vidi, ez pedig nagyon sokat jelentett számomra. Egyértelmű céljaim vannak Székesfehérváron, magyar bajnok szeretnék lenni a Vidivel, emellett pedig olyan teljesítményt nyújtanék a csapatban, amely elnyeri a bosnyák szövetségi kapitány tetszését is, hiszen nem titkolt célom ott lenni a válogatottban. Honfitársammal, Asmir Suljiccsal sokat beszélgettem a Vidiről az utóbbi időben, ő is megerősített abban, hogy remek helyre kerültem - nyilatkozta az aláírás után Hadzic. 

Szerinted bajnok lesz a Vidi? 13-szoros pénzt nyerhetsz! Fogadj és nyerj!

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz